Nagyvilág

A demokraták üdvöskéje pincérnek állt, hogy emeljék a minimálbért

Alexandia Ocasio-Corteznek nem volt új a feladat, a bárpult mögül érkezett a politikába.

A 29 éves Alexandia Ocasio-Cortez új ígéretként robbant be tavaly az amerikai politikába. Hatalmas meglepetés volt, hogy tapasztalatlan újoncként legyőzte sokkal esélyesebb ellenfelét a demokrata előválasztáson, majd ősszel a kongresszus történetének legfiatalabb képviselője lett. Ocasio-Cortez a nép egyszerű gyermekeként pozícionálja magát, egy újfajta, közérthetőbb és fiatalosabb hangvételt honosított meg a közbeszédben. Ő az új progresszívek hangadója, például a demokraták Green New Deal klíma- és társadalommentő csomagjának is ő az egyik arca. Rettentően érzi, hogy kell kommunikálni a közösségi hálókon, így hatalmas rajongótábora van, de közben állandó támadások kereszttüzében is áll.

Most például egy New York-i bárban tűnt föl, hogy pincérkedéssel hívja fel a figyelmet az általa benyújtott törvényjavaslatra, ami a minmálbér óradíját emelné 15 dollárra, amit több mint a duplája a jelenleginek. Persze Ocasio-Cortez nem most állt életében először pult mögé, az egyetem alatt is pincérkedett és még az előválasztás idején is megőrizte ezt az állását, ahogy az a Netflix róla készült dokumentumfilmjében, a Knock down the House-ban is látható.

Az első munkámat 16 évesen kaptam, egy ír bárban voltam hostess. Ennek köszönhetően tudtam jegyet venni Manhattanbe, hogy tanulhassak és tudományos versenyekre járhassak

– mondta Ocasio-Cortez, aki szerint rettentő fontos a tisztességes minimálbér ahhoz, hogy kevesebben kerüljenek kiszolgáltatott élethelyzetbe.

Kiemelt kép: AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik