Belföld

Harmadfokú készültséget rendeltek el a Dunán

A Dunán szerda este történt hajóbaleset miatt haladéktalanul elrendelték a harmadfokú készültségnek megfelelő, fokozott éjjel-nappali parti figyelő-jelentő szolgálatot – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság csütörtökön.

A fokozott szolgálat a Duna Budapest alatti szakaszán a déli országhatárig, három vízügyi igazgatóság területén, a közép-Duna-völgyi, a közép-dunántúli és az alsó-Duna-völgyi területén van érvényben.

Négy vízi járműves figyelőszolgálatot rendeltek el a déli M0 híd alatt, Tassnál, a solti rakodónál és Baján, a Türr István hídnál.

Szemtanú hajóskapitány: A szemem előtt húzták ki a nőket, még sosem láttunk ilyen borzalmat
Egy kollégája a szeme előtt húzott ki két idősebb hölgyet, egy másik pedig öt embert.

Egy kitűző hajó még az éjszaka folyamán a baleset helyszínére érkezett és azóta is biztosítja a nemzetközi hajóút kitűzési feladatait, ahol részleges hajózárat rendelt el a hatóság. Egy további kitűző hajó is részt vesz a munkában, amely a Duna Baja és Solt közötti szakaszát felügyeli. A kiemelést elősegítendő a baleset helyszínén vízsebességméréseket és mederfelmérést végeznek nap folyamán.

A Duna vízállása Budapestnél szerda este kilenckor 501 centiméter volt, csütörtök délelőtt 10 órakor pedig 513 centiméter. A vízhozam délelőtt 4470 köbméter/secundum volt a Duna fővárosi szakaszán, a tetőzés ideje alatt szombaton kora este pedig 5550 köbméter/secundum várható. (MTI)

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik