A támogatásokkal versenyképességük megtartásához, új technológiák és eljárások kifejlesztéséhez kívánnak segítséget nyújtani – közölte Agócs István, a fejlesztési tanács elnöke. Az összesítés szerint a Baross Gábor Programra és az INNOCSEKK programra érkezett pályázatok közül 51 projektet részesítettek támogatásban, összesen közel egymilliárd forint értékben. A legtöbb pénz, 430 millió forint Fejér megyébe érkezett, de kevéssel marad el ettől az értéktől a Veszprém megyébe került 423 milliós támogatás.
A három megye közül Veszprémben valósulnak meg a pályázat segítségével a legnagyobb értékű fejlesztések: a két programra érkezett projektek teljes összege itt 622 millió forint. A pályázati célok sokszínűségére jellemző, hogy például a csonthéjasok szedését és hulladékmentes felhasználását biztosító eszköz fejlesztését éppúgy támogatták, mint egy számítógép-vezérelt, egyméteres csúcstávolságú köszörűgép megalkotását, de támogatták egy szoftver kifejlesztését is, mely az orvosképzés minőségét ellenőrzi.
Mennyiből jön ki egy ötéjszakás hajóút a Karib-tengeren?
Miami, Mexikó, Bimini, majd újra Miami. Mennyiből lehet ezt kihozni? Milyen költségekkel kell számolni? Mit kapunk a pénzünkért? Az első utunk során mire érdemes mindenképpen figyelni? Ezekre a kérdésekre mind választ ad legújabb utazós cikkünk.
