Belföld

5 pontyért 100 ezer forint

Áder János államfő szerint már csaknem 500 ezren horgásznak. Egyikük egy próbavásárlásnál bukott le.

A Nébih Állami Halőri Szolgálata leplezte le a horgászt, aki – a hatályos jogszabályi előírások ellenére – fogási tanúsítvány nélkül akart eladni öt Balatonból kifogott pontyot. A hatóság 100 ezer forintos halvédelmi bírsággal sújtotta a szabályszegőt.

A halőrök egy közösségi oldalon figyeltek fel arra, hogy balatoni pontyot kínáltak eladásra. A próbavásárlás mellett döntöttek, mert a jelenleg érvényes szabályozás szerint halgazdálkodási vízterületből halat értékesíteni csak fogási tanúsítvánnyal lehet.

A próbavásárlásnál a megbeszélt helyen, időben valóban eladásra kínáltak 5 pontyot 11.300 forintért. Kiderült, a horgásznak volt érvényes állami horgászjegye, a Balatonra szóló területi jegye,  vezetett fogási naplója, de az értékesítés helyszínén sem fogási tanúsítványt, sem a haltermék nyomon követhetőségét biztosító nyilvántartást nem tudott felmutatni. E dokumentum híján, hiába horgászott jogszerűen, a pontyok értékesítésére nem volt jogosult.

Nébih azt kéri, aki halászattal-horgászattal, halkereskedelemmel kapcsolatos szabálytalanságot észlel, jelezze az allamihalo@nebih.gov.hu e-mail címen.

Nébih figyelmeztetése azért különösen fontos, mert Áder János szerint a horgászat a legtöbb embert vonzó szabadidős sport hazánkban.

Az MTI szerint az államfő a Magyar Horgászat Nagyköveteinek VII. találkozóján és versenyén azt mondta, az elmúlt években a horgászok száma 420 ezerről lassan 500 ezerre emelkedik. Áder János arról beszélt, hogy a horgászat értelmes időtöltés, és talán

a fiatalok is rabjai lesznek egyszer.

Az államfő a verseny végi mérlegelés szerint 15,5 kiló halat fogott, amivel a nagykövetek versenyében az ötödik lett.

Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik