Élet-Stílus

Egy Meki parkolójában kezdett el szülni egy nő, majd gyorsan rendelt egy burgert

Igencsak meglepte a melbourne-i gyorsétterem dolgozóit.

Egy Mcdonald’s parkolójában, az autóban szülte meg gyerekét kedden egy nő az ausztráliai Melbourne városában. Már önmagában ez is meglepő lenne, de még különösebb, ami ezután történt. Az anyuka ugyanis igazán kihasználta a szokatlan helyszínt, és gyorsan rendelt magának egy Royalt – mondta el egy helyi rádióadónak, és a Daily Mailnek az étterem vezetője.

Ainsley Shillington elmondása szerint a férj a forgalmas déli órákban ment be az étterembe, közölve a dolgozókkal, hogy felesége éppen most szült a parkolóban, és szeretne vinni neki egy Quarter Poundert (amit Magyarországon Royal néven forgalmaznak).

Olyan gyorsan szolgáltuk ki, amilyen gyorsan csak tudtuk

közölte el az üzletvezető a Maillel. A 3AW ausztrál rádiónak pedig elmondta, az étel mellé ajándékként pár üdítőt is adtak a házaspárnak.

Az ételrendelést nagyjából akkor kapták meg, amikor megérkezett a szülő nőhöz kihívott mentő, hogy kórházba vigye az anyukát és az újszülöttet. Shillington azt nem tudta megmondani, hogy a gyerek lány volt-e, vagy fiú.

A kiemelt kép illusztráció. Fotó:iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik