Élet-Stílus

Azért perelte a férfi a volt barátnőjét, hogy adja vissza a vibrátort

Egy kanadai bíróság úgy döntött, hogy helyt ad egy férfi keresetének., aki volt barátnőjétől visszakövetelte az egyik vibrátorát a nemrégiben történt szakításuk után– írta a CBC. Emellett két párnáját is, amit akkor használt, amikor a nőnél aludt.

Hogy kinek a javára döntenek, azért volt kérdéses, mert tisztázandó volt, hogy a két párna és a vibrátor – amiknek az értéke összességében nem haladja meg a 300 kanadai dollárt, 65 ezer forintot – ajándéknak minősült-e vagy sem.

A férfi azzal érvelt, hogy sosem ajándékozta oda a Hitachi Magic Wandját a nőnek, sőt, olyan üzeneteket is bemutatott, amelyekben úgy hivatkoznak a szexuális játékszerre, hogy az a férfié („his”), és a nőnek mindig meg kellett kérdeznie, hogy használhatja-e.

A nő ugyanakkor azzal védekezett, hogy igazából ajándék volt, és a vibrátor kérelmezése igazából egyfajta szerepjáték volt, de ezzel nem látták bizonyítottnak, hogy valóban ajándék volt. Másrészt a nő azt is mondta, hogy úgy is tett, hogy nem ajándék volt, mert furcsa lett volna egy szexuális játékszert ajándékba kapnia.

A volt barátnő emellett azzal érvelt, hogy a vibrátorokat nők használják, de a bíró szerint

nem bizonyítható, hogy a Magic Wand nem specifikus eszköz lenne.

A tollpárnákról pedig a férfi azt mondta, hogy azokat a hétvégi nőnél tartózkodásaira vitte át, mert nem bírta nála az ottaniak műanyag töltetét. A nő nem is nyújtott be arra bizonyítékot, hogy ezek ajándékok lettek volna neki.

A hétfői döntés szerint a volt barátnőnek 30 napja van visszaadni a vibrátort és a két párnát postai úton vagy futárszolgálattal. Emellett a 125 dollár bírósági díjat is neki kell állnia.

Kiemelt kép: hitachimagic.com

Ajánlott videó

Olvasói sztorik