Belföld

Elismerte, hogy összeverte a kislányt Oroszlánynál, de azt tagadja, hogy háromszor is megerőszakolta

Hétfőn az előkészítő ülésen megkezdődött annak a férfinak a pere, akit azzal vádolnak, hogy összevert és megerőszakolt egy fiatalkorú lányt egy évvel ezelőtt.

A férfi együtt szeretett volna járni a lánnyal, aki azonban csupán barátként tekintett rá. A férfi tavaly áprilisban a Bokodot és az Oroszlányt összekötő földúton a bokrok közé csalta a kiskorú lányt azzal az ürüggyel, hogy nézze meg, milyen leadni való rezet rejtett oda.

A férfi a bokor alól kivette az előzőleg oda készített húsklopfolót, majd nagy erővel, legalább háromszor fejbe vágta a lányt, amikor hátat fordított neki. A büntetett előéletű férfi ezt követően fojtogatni kezdte, és ütni-verni kezdte, majd akarata ellenére közösült vele.

A férfi ezután sem engedte távozni a kiskorút, sátrat állított fel a helyszínen, majd még kétszer megerőszakolta. A lánynak a bántalmazás következtében arccsonttörése, orrcsonttörése, több zúzódása és horzsolása keletkezett, továbbá a nyakát érő szorítás alkalmas volt reflexes szívmegállás, azaz halálos eredmény előidézésére.

Az ügyészség 12 év fegyházat kért a férfira. A férfi a hétfői előkészítő ülésen elismerte, hogy bántalmazta a kislányt, de azt tagadta, hogy fogva tartotta és többször is megerőszakolta volna. A meggyalázott kislányt úgy megverték, hogy az egyik ujját azóta sem tudja mozgatni rendesen. A bíróság orvosszakértőt rendelt ki a mai tárgyaláson annak a megállapítására, hogy maradandóak-e a sérülései.

A brutális férfi már nem először áll bíróság előtt szexuális erőszakért. Korábban ugyancsak egy fiatal lányt támadott meg, akkor felfüggesztetett kapott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik