Kultúra

Saját magát alakíthatja egy rendőr az új Woody Allen-filmben

A forgalmat és a film történetét is ő irányítja. A forgatáson turistabusz koccant egy autóval.

Közlekedési rendőr is szerepet kapott Woody Allen Rómában készülő új filmjében, a Bop Decameronban. A film Penélope Cruz és Roberto Benigni főszereplésével több mint három hete forog Róma belvárosának utcáin a rómaiak lelkes részvételével.

A rendező többször megfordult az olasz főváros szívében levő Velence téren, amelynek közepén közlekedési rendőr irányítja a forgalmat. Így történt, hogy az itt szolgáló Pierluigi Marchionne közlekedési rendőr testre szabott szerepet kapott. A filmben nem kell mást tennie, mint az autóknak inteni. “De szöveget is mondok. Azért engem választott, mert tudok angolul” – nyilatkozta a rendőr az olasz újságoknak. “Nem volt könnyű, hiszen nem vagyok színész, egyszerre kellett a munkámat végeznem és szerepelnem is, egy turistabusz össze is koccant egy autóval.”

A rendőr elmondta, hogy a jelenetet tízszer vették fel, és a forgalom mellett ő irányítja a film négy történetét. Azt viszont nem árulta el, mennyit kapott a fellépésért. Az utcán álló turisták és rómaiak mindazonáltal tapssal díjazták Marchionne alakítását.

Róma és környéke összesen hatvankilenc helyszínt kölcsönöz a filmnek, Woody Allen még magánlakásokba is bekéredzkedik: az egyik jelenetet  például a Trastevere negyedben, egy szicíliai építész műteremlakásában vették fel.

Egyedül Allen nem ad interjút, még azt sem engedi meg, hogy a tévékamerák és fotósok közel jussanak a forgatás helyszíneihez. A paparazzikat és a kíváncsi rómaiakat azonban nem lehet távol tartani a nagyrészt külső helyszíneken zajló forgatásról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik