Nagyvilág

81 évesen találta meg az anyját egy ír nő

Több évtizednyi keresés után végül idén áprilisban találkozott először 103 éves édesanyjával egy 81 éves ír nő - adta hírül a BBC News.

A Dublinban született Eileen Mackent csecsemőkorában örökbe adták és 19 évesen kezdte el keresni vér szerinti édesanyját, írja az MTI.

Macken tavaly felvette a kapcsolatot az ír RTÉ Radio 1 csatorna egyik műsorának készítőivel, hogy elmesélje történetét a hallgatóságnak.

Tavaly augusztusban aztán egy genealógus azzal hívta fel a 81 éves asszonyt, hogy megtalálta az édesanyját Skóciában.

Amikor ezt meghallottam, semmi sem tarthatott vissza attól, hogy felkeressem őt

– idézte fel a háromgyerekes Eileen.

Az asszony áprilisban utazott el Skóciába, ahol csaknem hatvan évnyi keresés után végre találkozott édesanyjával, Elizabethtel, aki szombaton lesz 104 éves.

Ő a legszebb nő a világon, csodálatos családdal, akik nagy szeretettel fogadtak engem

– mondta el a találkozót követően Eileen a rádióban.

Hozzátette, azt mondta neki

tudod, én a lányod vagyok, ő pedig felnézett rám és megfogta a kezemet.

Eileen, aki azt is megtudta, hogy van két fiú féltestvére, elmondta, az édesanyjával való találkozó olyan boldogságot okozott számára, amelyről soha még csak nem is álmodott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik