Sport

Sztárinvázió Budapesten, tíz magyar úszó indul a Bajnokok Ligájában

A FINA véglegesítette a hétvégi úszó Bajnokok Ligája budapesti állomásának indulóit, így immár hivatalos, hogy újabb magyar versenyzők csatlakozhatnak a szombat-vasárnapi viadalhoz.

Kapás Boglárka, Bernek Péter és Kozma Dominik meghívásával összesen tíz klasszisunk lehet ott a rajtköveken a Duna Arénában,

ahol egyébként valóban az úszóvilág krémje, olimpiai és világbajnokok randevúznak a négymillió dollár összdíjazású viadalon, adta hírül a Magyar Úszó Szövetség.

A FINA új úszó-showja Kína után érkezik Budapestre: szombaton és vasárnap egyaránt 20 órától kezdődik a Duna Arénában a látványos előadás. Az olimpiai és világbajnokokat, érmeseket, világrekordereket és világranglista-éllovasokat felvonultató prémiumverseny kizárólag négyindulós finálékból áll, az úszószámok között pedig különböző fellépők szórakoztatják a közönséget.

A részvétel csakis meghívásos alapon lehetséges, ezért különösen értékes, hogy a véglegesítéskor hivatalossá vált: a FINA újabb magyar klasszisokat kért fel a részvételre, így összesen tíz klasszisunknak szurkolhatnak a rajongók.

Az már korábban biztos volt, hogy a korábbi évek eredményei alapján Hosszú Katinkának, Cseh Lászlónak és Milák Kristófnak garantált helye van, de az ifjúsági olimpiai bajnok Késely Ajnát is szinte azonnal jelölte a FINA, később az idei világranglistán elfoglalt helyezéseik alapján Jakabos Zsuzsannát, Burián Katát és Békési Esztert is nevezték, most pedig kiderült, Kapás Boglárka, Bernek Péter és Kozma Dominik részvételére is számítanak.

  • A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú négy számban érdekelt (100-200 hát, 200 pillangó, 200 vegyes),
  • két-két számban indul Cseh és Milák, ők történetesen egymással is meccselnek (100-200 pillangó),
  • míg a többiek egy-egy egyéni viadalban érdekeltek: Kapás (200 pillangó), Jakabos (200 vegyes) és Burián (200 hát) Katinkával is megmérkőzik, míg Késelynek (400 gyors), Békésinek (200 mell), Kozmának (200 gyors) és Berneknek (400 gyors) három külföldi vetélytárs lesz az ellenfele.

A FINA által megküldött lista szerint összesen 68 versenyző indul Budapesten, köztük olimpiai és világbajnokok, így a svéd Sarah Sjöström, a dél-afrikai Chad Le Clos, az olasz Federica Pellegrini vagy az amerikai legenda, Anthony Ervin, aki 2000-ben, 19 évesen már olimpiai aranyérmes volt 50m gyorson, majd 16 évvel később, 35 esztendősen újfent megnyerte ezt a számot Rióban. Figyelemre méltó, hogy vele együtt mindösszesen 11 amerikai úszó érkezik Budapestre, valamennyien voltak aranyérmesek az elmúlt esztendők világversenyein, azaz igazi sztárinvázió várható a Duna Arénában.

Fotó: MTI/Kovács Anikó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik