Közélet

Belekötött az Európai Bíróság a magyar menekültügyi szabályozásba

Fontos iránymutatás született a magyar menekültügyi rendszer egyik részéről. Az Európai Bíróság mellett működő, a majdani bírósági döntést lényegében megelőlegező főtanácsnok (a főtanácsnoki indítvány az esetek zömében egybevág a későbbi bírósági ítélettel) szerint ellentétes az EU-joggal az, ahogyan a magyarországi rendszer kezeli a magyar bírósági döntéseket.

A mostani főtanácsnoki indítvány egy konkrét esetből indult ki. Alekszij Torubarov egy orosz civil aktivista és ottani ellenzéki párt tagja. Sok évvel ezelőtt feljelentett egy magas rangú korrupt belügyest, de nem a belügyes ütötte meg a bokáját, hanem letartóztatták hazájában, és több büntetőeljárást indítottak Torubarov ellen. Világos lett számára, hogy menekülnie kell. Előbb Ausztriában próbálkozott, ahol orosz megkeresésre kiadatási őrizetbe helyezték, és a börtönben torkon szúrták. Majd Csehországból toloncolták ki teljesen jogtalanul úgy, hogy menedékkérelemét nem bírálták el. Az orosz hatóságok külföldön sem hagytak fel vegzálásával, ezért ott sem maradhatott. 2013 decemberében a zöld határon át jött Magyarországra Ukrajnából – olvasható esetének összefoglalója a Magyar Helsinki Bizottság oldalán.

Magyarországon nemzetközi védelem iránt nyújtott be kérelmet az üldözött orosz férfi, a magyar Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal úgy találta, hogy az érintett által tett nyilatkozatok, valamint a beszerzett országinformációk alapján a férfit sem politikai, sem más alapon történő üldöztetés, sem pedig halálbüntetés, vagy kínzás, kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód nem fenyegeti a hazájában. Mindezek alapján a Hivatal a férfi kérelmét elutasította.

A férfi megtámadta a Hivatal határozatát, a magyar bíróság megállapította, hogy a menekültügyi hatóság nem tárta fel megfelelő mértékben az ügy körülményeit és a döntés maga is ellentmondásokat tartalmazott. A bíróság ezért a megtámadott határozatot megsemmisítette és a Hivatalt új eljárás lefolytatására kötelezte. A Hivatal újra arra jutott, amire először, a férfi újra megtámadta ezt a határozatot, a bíróság újra megsemmisítette a Hivatal határozatát és új eljárásra kötelezte, de a Hivatal harmadszor is kötötte az ebet a karóhoz. A magyar bíróság ekkor az Európai Bírósághoz fordult. (Már négy éve nemzetközi védelem nélkül, rendezetlen jogi státusszal él Magyarországon az orosz férfi a vitatott magyar jogszabály miatt.)

Az Európai Bíróság főtanácsnoka lényegében úgy érvel, derül ki az Európai Bíróság közleményéből, hogy ugyan önmagában nem lenne azzal gond, hogy a magyar bíróság csak megsemmisítheti a Hivatal határozatát, de nem változtathatja meg, de a megsemmisítés kapcsán kiadott iránymutatását a Hivatalnak az új eljárás alatt tiszteletben kéne tartania és annak szellemében kellene újra határozatot hoznia. Márpedig a magyar szabályozás ilyent nem írt elő. Ez márpedig az Európai Bíróság főtanácsnoka szerint nincs rendben, a magyar szabályozás így összességében sérti az EU-s jogot.

Nemsokára kezdik tárgyalni az Európai Bíróság bírái az ügyet, de nem tudni egyelőre, mikor születhet ítélet.

Kiemelt kép: A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal Harmat utcai kirendeltsége a X. kerület Harmat utca 131-ben. MTVA/Bizományosi: Róka László 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik