Sport

Remek győri siker az Euroligában

A Győr hazai pályán meglepően könnyed győzelmet aratott a lengyel Kraków felett a női kosárlabda Euroliga nyolcadik fordulójában.

A hét forduló után 3 győzelemnél és 4 vereségnél tartó győriek a nyitónegyedben egyenrangú ellenfelei voltak a 4/3-as mérleggel rendelkező krakkói csapatnak.

A vendégeknél a magyar válogatott Horti Dóra mellett az idén olimpiai és WNBA-bajnok – és a tengerentúli bajnokság legjobbjává választott – Tina Charles is szerepelt. A hazaiak húzóembere ezúttal a nyáron érkezett ausztrál Natalie Hurst és a remek dobófomában lévő Laklóth Anna volt. A remekül lepattanózó magyar bajnok a nagyszünetben 40-38-ra vezetett.

Fordulás után meglódult Fűzy Ákos együttese, és főként Hurst révén 14 ponttal elhúzott (59-45), a lengyelek öt és fél percen át nem találtak a gyűrűbe, és a harmadik játékrészben csak 9 pontig jutottak. Az 59-47-ről induló zárószakaszban már 16 ponttal meglépett a Rába-parti alakulat (63-47), amelyben ekkor már a lett Ieva Kublina is remek kosarakat dobott.

A házigazdák a hátralévő időben rendre kihasználták a legutóbb Euroliga-negyeddöntős Kraków gyenge védekezését, és végül meglepően sima győzelmet arattak. A 4/4-es mérlegnél tartó győriek január 8-án a Szpartak Moszkvához látogatnak.

“Elégedett vagyok, mert bár a kosárlabda a hibák játéka, majdnem hibátlanul játszottunk ma. A Tina Charlesra kidolgozott védőtaktikát remekül megvalósítottuk, emellett működtek a gyors indítások. Hurst foghatatlan volt, Laklóth a padról szállt be csodálatosan, de többiek is harcoltak. Egyre motiváltabb a csapat, a 41-27-es lepattanórarány pedig önmagáért beszél” – nyilatkozta Fűzy Ákos, a győriek mestere.

Eredmény – 8. forduló, A csoport:

HAT-AGRO UNI Győr – Kraków (lengyel) 83-67 (18-19, 22-19, 19-9, 24-20)
A magyar csapat legjobb dobói: Hurst 21, Kublina 15, Laklóth 12

A női NB I.-ben:

Ceglédi EKK – PINKK Pécs 50-71 (13-19, 21-21, 5-18, 11-13)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik