Belföld

Lehűlés, szél, eső – hétvégén már csak 10 fok

A következő napokban hűvös, szeles, gyakran csapadékos lesz az időjárás.

Hétfőn délelőtt mindenhol befelhősödik az ég, keleten a nap második felétől már csökken a felhőzet, ott némi napsütésre is van esély. Szórványosan alakulhat ki eső, zápor. Az északnyugati, északi szél a Dunántúlon időnként megerősödik, az Alpokalja térségében viharossá fokozódik. A hőmérséklet délután 13 és 19, késő este 10 és 15 fok között alakul – írja a Kiderül.hu.

Kedden többnyire erősen felhős, borult lesz az ég, némi napsütés főleg az északi határszélen lehet. Többfelé lesz eső, zápor, néhol esetleg zivatar. Nagyobb területen, mennyiségben a keleti megyékben eshet. Megélénkül, a Dunántúl északi felén meg is erősödik a szél. A leghidegebb órákban 5-10 fok lesz. Napközben 12-18 fokig melegszik a levegő.

Szerdán, május elsején főként az ország keleti felén valószínű eső, zápor, de délutántól ott is egyre kevesebb helyen lehet csapadék. A szél többfelé megerősödik, néhol viharossá is fokozódik. A minimumhőmérséklet 5-10 fok között, a nappali maximumok 14-21 fok között alakulnak.

Csütörtökön több-kevesebb napsütés mellett elszórtan lehet zápor, egy-egy zivatar. A szél megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legalacsonyabb hőmérséklet 3-11, a legmagasabb hőmérséklet 17-22 fok között alakul.

Pénteken többfelé várható eső, zápor. A szél megerősödik, helyenként viharossá is fokozódik. A minimumhőmérséklet 7-12 fok között valószínű. A nappali maximumok 14-20 fok között alakulnak.

Hétvégén is több helyen lesz eső, zápor. Emellett megerősödik, többfelé viharossá fokozódik a szél is. A leghidegebb órákban szombaton 5-10, vasárnap 2-8 fok lesz. Napközben szombaton 10-15, vasárnap 8-15 fok várható.

Kiemelt kép: MTI/Komka Péter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik