Nagyvilág

Orbán küldött még 250 milliót a kanadai reformátusoknak

Összesen 250 millió forintot küld a Miniszterelnökség egy torontói Magyar Diaszpóra Missziós Központ létrehozását segítve, a Bethlen Gábor Alapkezelőn keresztül – derül ki a keddi Magyar Közlönyből, amit a Népszava vett észre. Bár az Orbán Viktor által jóváhagyott határozat egy szóval sem említi, az összeg egy korábban beígért félmilliárdos támogatás keret második részlete.

Korábban a Magyar Nemzet írta meg, hogy az Orbán-kormány tavaly 500 millió forintot ígért a Torontói Első Magyar Református Egyháznak (TEMRE) a missziós központ felépítésére, az első tételről pedig már akkor rendelkeztek.

A mintegy kétszáz fős gyülekezet feltűnően jó kapcsolatot ápol a kormány tagjaival: Balog Zoltán korábbi emberierőforrás-miniszer 2014-ben ellátogatott templomukba, és 2017 júniusában is részt vett egy torontói istentiszteletükön, 2017 augusztusában pedig Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár köszöntette a gyülekezet tagjait. Az egyház Facebook-oldalára is a torontói magyar főkonzulátus, illetve a szervezet munkatársai töltik fel a képeket.

Kiemelt kép: MTI/Máthé Zoltán

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik