Kultúra

Mokép: 70 millió forint folyt ki a cégtől

A Mokép igazgatója szerint a pénzt nem szakszerűen elvégzett munkára költötték a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány regnálása alatt.

Gyakorlatilag jól behatárolható körhöz mentek ki pénzek a Moképtől a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány regnálása alatt, amikor 70 milliót költött el a cég nem szakszerűen elvégzett munkára – mondta Gulyás Balázs, a Mokép igazgatója a Hír Tv Rájátszás műsorában hétfő este.

Irracionális szerződéseket találtak a cégnél, volt többek között “szokásos” fénymásoló-ellenőrző szerződés is – mondta. Hozzátette, míg 2009-ben 103 millió forint volt a Mokép vesztesége, addig az új vezetés tavaly már szerény nyereséget ért el. Gulyás Balázs megerősítette a Hír Tv Célpont műsorában korábban elhangzottakat, miszerint a cég régi vezetése 70 millió forintot kapott az államtól, hogy felmérje a raktárakban lévő kópiák állapotát, azok jogi státusát.

Mint mondta, ő nem költött volna el erre 70 milliót, mert az elvégzett munka nem volt szakszerű. Utalt arra, hogy Magyar Nemzeti Filmarchívum 20 millióért jól elvégezte volna ezt a munkát, de a feladatra nem írtak ki közbeszerzést.

A Célpont műsorában korábban elhangzott: a tulajdonosi jogokat gyakorló nemzeti vagyonkezelő 2008-ban döntött az állami vállalatnál fellelhető filmvagyon technikai állapotfelméréséről, a megvalósításba azonban hiba csúszott.

“Lényegében egy üzleti csoport kapta mind a 70 milliós támogatási összeget, mind a szerződéseket” – mondta Imrédy Szabolcs jogi képviselő a Célpontban.

A munkába a Magyar Nemzeti Filmarchívum munkatársait nem vonták be. Az archívum igazgatója, Gyürey Vera szerint 70 millió forintért egy szakmailag erősen kifogásolható adatbázist kapott az állam – hangzott el a műsorban.

A filmvagyon felmérése annyira átláthatatlan volt, hogy még Tátrai Miklós, a vagyonkezelő első embere is kifogásolta annak megvalósítását. Egyébként amikor a gyanús szerződéseket kötötték, Rácskay Jenő volt SZDSZ-es országgyűlési képviselő ült a Mokép vezérigazgatói székében. A szerződéses partnerek között olyan céget is találtak, amely Rácskay lakásába volt bejelentve. Egy háromoldalas jogi szakvéleményért pedig 15 milliót fizetett ki a Mokép. A szerződések miatt december óta a BRFK hűtlen kezelés gyanújával nyomoz, az ügyben gyanúsított még nincs – hangzott el a Célpontban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik