Gazdaság

Nagy öröm a nagypénteki munkaszünet

A Nézőpont Intézet szerint csak a magyarok 43 százaléka tudja, mitől szent nap a keresztényeknek.

A Magyar Nemzet megbízásából végzett online villámkutatás szerint 86 százalék támogatja, hogy nagypéntek munkaszüneti nap lett. Az Orbán-kormány 2017-es döntésének még a kormányellenesek 78 százaléka is örül – írja a Nézőpont Intézet, amely szerint ez is mutatja,

hogy a Fidesz-KDNP a migráció és a családpolitika területén túl is pártokon átívelő konszenzust tud teremteni egyes intézkedéseivel.

A megkérdezettek 51 százaléka tudta, hogy körülbelül hány éve nyilvánították munkaszüneti nappá nagypénteket. Az emberek 31 százaléka azt hitte, idén lesz először pirosbetűs ünnep, 5 százalék vélte úgy, hogy egy korábbi kormány vezette be az intézkedést.

A túlnyomó többség tudta, hogy nagypéntek keresztény ünnep. Azt viszont csak 43 százalék, hogy Jézus kereszthalálára emlékeznek a keresztények ezen a napon. 31 százalék tévesen azt hitte, Jézus feltámadását ünnepeljük nagypénteken.

Nagypéntek a húsvétot megelőző szent három nap (Sacrum Triduum Paschale) egyike. Nagycsütörtökön, nagypénteken, nagyszombaton és húsvétvasárnap emlékezik a kereszténység Jézus Krisztus kínszenvedéséről, kereszthaláláról, feltámadásáról.

Az egyház ezen a napon emlékezik arra, hogy Jézust megkínozták, megostorozták, töviskoszorúval megkoronázták és a keresztúton a  Golgotára vitték, ahol megfeszítették. A templomokban csonka  misével fejezik ki a Krisztus halála felett érzett gyászt, délután 3 órakor pedig keresztútjárást tartanak, mert a Biblia szerint Jézus ebben az órában halt meg a keresztfán.

Kiemelt kép: MTI/AP/Gregorio Borgia

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik