Tudomány

Izrael megint megpróbál leszállni a Holdon

Morris Kahn dél-afrikai-izraeli üzletember szerint Beresit 2 néven újabb űreszközt építenek, hogy leszálljanak a Holdon – írja az MTI.

Eljutunk a Holdra, és kitűzzük rajta az izraeli zászlót”

– nyilatkozta Kahn, aki az első űrszonda megépítését 40 millió dollárral (több mint 11 milliárd forinttal) támogatta.

A Beresit az égitest mágneses mezejét mérte volna, és egy zászló mellett egy kapszulában Izrael számára fontos tárgyakat is vitt volna a Holdra. A Beresit a Biblia első, Teremtés című könyvének a héber neve.

A csütörtök esti leszállás során a Holdtól 14 kilométerre a Beresit hajtóműve váratlanul kikapcsolt, a holdszonda kapcsolata először megszakadt, majd ismét helyreállt. Röviddel később azonban végleg abbamaradt a kommunikáció, egyelőre nem tudják, mi okozhatta a meghibásodást.

Nem sikerült a Holdra szállás Izraelnek
Legközelebb jobban sikerül, mondta Netanjahu, miután elvesztették a kapcsolatot a szondával.

Az Israel Aerospace Industries állami gyár vasárnap közölte, hogy ismét együttműködik az újabb űrprogramban a SpaceIL magánvállalattal, amely az első izraeli holdszondát is finanszírozta.

Eddig három országnak sikerült landolnia a Holdon: az Egyesült Államoknak, a Szovjetuniónak és Kínának. Izrael lehet a negyedik ország, amely képes hasonló sikert elérni, ráadásul jelentősen kisebb összegből, ugyanis a Beresit mindössze százmillió dollárba került. Ez a költségvetés töredéke a nagyhatalmak űrprogramokra költött összegeinek.

Kiemelt kép: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik