Kultúra

A majmok bolygója eredetfilm előzetese

James Franco és Andy Serkis a főszereplői a Rise of the Planet of the Apes-nek.

Ez A majmok bolygója-film nem tekinthető az 1968-as, Charlton Heston főszereplésével készült eredeti, sem Tim Burton 2001-es változata folytatásának. Ezekben ugyanis egy űrhajós kényszerleszállást hajt végre egy idegen bolygón, ahol a majmok uralkodnak, és az emberiség az alacsonyabb rendű faj.

Az alkotók nyilatkozata szerint a Rise of the Planet of the Apes inkább eredettörténet, mely napjaink San Franciscójában játszódik. A sci-fiben egy James Franco vezette tudóscsoport az Alzheimer-kór ellenszerével kísérletezik csimpánzokon, ám a Ceasar nevű egyed intelligenciája hirtelen robbanásszerű fejlődésnek indul. Ennek következményeként kitör a háború emberek és majmok között a felsőbbrendűségért.

James Franco mellett A Gyűrűk Ura Gollamja, Andy Serkis látható Ceasar szerepében, de szerepel a filmben a Gettómilliomosból megismert Freida Pinto, valamint John Lithgow, Tom Felton és Brian Cox is.

Az animált majmokat létrehozó CG technika mögött az Oscar-díjas WETA Digital áll, amely az Avatarnál kifejlesztett technológiát veti be, és beöltözött színészek helyett fotorealisztikus majmokkal fog dolgozni. A film augusztus 5-én kerül a tengerentúli mozikba.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik