Nagyvilág

A brexit leghangosabb híve új pártot alapított, hogy megnyerje az EP-választást

Demokratikus forradalmat csinálunk a brit politikában

– körülbelül ennyit árul el új pártjáról Nigel Farage, aki korábban a brexitet sürgető UKIP-et vezette.

Farage azt mondta pénteken, hogy az új párt nem egy ügy köré fog szerveződni, de csak a május 23-ai EP-választás után fedik fel a részleteket. Nagy-Britanniában egyébként azért kell EP-választást tartani, mert nem sikerül nekik megoldani a brexitet.

Egy átlagos nap Londonban, amikor elmaradt a brexit
Néhány ezer dühös ember felvonulásán kívül semmi sem emlékeztetett arra, hogy a mai lett volna a brit kilépés napja.

Farage azt mondta, hogy annyira biztos a Brexit Párt – mert hogy így hívják az új pártot – májusi jó szereplésében, hogy 1000 angol fontban fogadott az első helyükre. Ehhez tegyük hozzá, hogy Farage tavaly a hatodik legjobban kereső brit képviselő volt, amihez körülbelül 765 ezer fontos kellett keresnie tavaly.

A brit politikus azt is elmondta, hogy minden párt szimpatizánsai közül utaznak a brexitet támogató szavazókra.

Kiemelt kép: Oli SCARFF / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik