A bokszolós-küzdős filmek megítélése nyilván ízlés kérdése – akit elragadnak az események, azok általában szeretik az ilyesmit, akiket zavar, hogy milyen dramaturgiai-történetbeli kötöttségek adottak, azok kritikusabbak.
A Rocky óta általában hasonló filmeket látunk e téren, és most sincs ez másként. A bokszot az MMA (Mixed Martial Arts, vagyis a boksz, birkózás, a karate válfajai, a dzsúdó egyvelege) helyettesíti, van egy egykor alkoholista edzőnk, aki most a múlt vétkeiért szenved (Nick Nolte szerepeltetéséhez az alkotók ragaszkodtak a stúdiók elképzeléseivel szemben), Ivan Drago helyett egy Koba (Sztálin beceneve) nevű oroszt kellene legyőzni (egy Jemeljanyenkó nevű valós MMA-legenda volt a mintája), és főhősből sem egy van, hanem kettő – az alkoholista edző két fia. Egyikük nemrég tért vissza Irakból, nem szól semmit, de mindenkit megver, és keserű, mint a sós kávé (Tom Hardy, akit mostanában szinte minden héten látunk), másikuk pedig gondba kerül az amerikai gazdasági válság miatt (Joel Edgerton), ezért olykor pénzért MMA-zik, és ez nem összeegyeztethető fizikatanári állásával.
A szálak egy óriási pénzdíjazású versenyen futnak össze, itt dől el, ki mit nyer, ki esik ki, ki kit gyötör meg, kinek kell megfizetni vétkeiért, ki kinek tud megbocsátani.
A végeredmény hatásos, de nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy mintha egy kézikönyvből szedte volna Gavin O’Connor össze a filmjét. Egy műfaji filmnek megvannak a szabályai, de itt alig történik több, mint ezen szabályok sorrendbe vétele, majd egy lapáttal mindenre rátenni. Amennyivel vadabb, zabolátlanabb, erőszakosabb, kegyetlenebb az MMA a boksznál, úgy lesz minden egy fokkal erősebb a történet minden szintjén, miközben a kibontásra váró, mélyebb emberi tétek mintha elsikkadnának a nagy csihi-puhi mellett. Furcsa ilyet mondani, de tán egy Clint Eastwood kellett volna a rendező, forgatókönyv-író mellé.
De azért a nagy, férfias harcok kedvelői nem fognak csalódni – a színészek derekasan küzdenek, a feszültség kétségkívül nagy, a dramaturgiai henger egyre jobban bepörög. Egyértelmű, hogy mindenki odatette magát (a verekedő színészek közül többen szenvedtek apróbb sérüléseket, kisebb töréseket akár), az én kedvencem mégsem a kissé tanácstalanul hagyott, nem túl kidolgozott karakterű Nick Nolte, nem is Hardy vagy Edgerton, hanem az utóbbi edzőjét alakító Frank Grillo.
Egy szó mint száz, ez a film inkább az MMA-ról szól pár sportfilmes sablon mellett, mint az életről az MMA által. Persze ez sem kevés.
Kinek ajánljuk: akik a férfiasságot a rendőr, katona és a harc fogalmak köré szokták kötni
Kinek nem: akik már a boksztól is irtóznak.
