Foci

Csak egy csapatunk lehet boldog

videoton fc, paulo sousa (i) (videoton fc, paulo sousa, )
videoton fc, paulo sousa (i) (videoton fc, paulo sousa, )

A Videotonnak sikerült a bravúr, vagyis az EL főtáblára jutás, míg a Debrecen kettős vereséggel kiesett a sorozatból.

A magyar bajnok Loki számára mindkét találkozó rémálomszerű volt, ugyanis az odavágón Ramost állította ki a játékvezető, míg a belgiumi második meccsen Rezest, így esélyük sem volt a piros-fehéreknek, hogy legalább szorossá tegyék a párharcot: összesítésben 7-1-el pottyantak ki az EL-ből.

A csütörtöki visszavágó után Kondás Elemér a haon.hu-nak szűkszavúan nyilatkozott.

“Úgy jöttünk ide, hogy jó eredményt érjünk el. A z első félidőben jól játszottunk, de a kiállítás után már egy ilyen jó csapat, mint a Brugge kihasználja a kínálkozó lehetőségeit. Gratulálok az ellenfélnek, sok sikert kívánok nekik” – mondta a tréner.

A Club Brugge vezetőedzője, Georges Leekens természetesen boldog volt a 4-1-es győzelem után.

“A kiállítás ismét eldöntötte a lényegi kérdéseket, ahogyan az első meccsen is. A szünet után jobban futballoztunk, addig a magyar csapat egyenrangú ellenfél volt. Örülök a továbbjutásnak.”

A debreceniekkel ellentétben a Videotonnak összejött a főtábla, hiszen két 0-0-s találkozó után tizenegyesekkel búcsúztatták a török Tranbzonspor együttesét.

“Természetesen a legszebb ajándék a továbbjutás volt a mai napon számomra. Megérdemeltük ezt a sikert, hiszen rengeteget dolgoztunk érte az elmúlt egy évben. A játékosok bebizonyították, hogy mire képesek, az elmúlt hetekben olyan csapatokat tudtunk kiejteni, akik jobb lehetőségekkel, nagyobb költségvetéssel bírnak, mint mi. Szeretném kiemelni azt, amit a mérkőzés előtti napon mondtam, vagyis, hogy ez a siker nem csak a Videoton FC sikere, hanem az egész magyar labdarúgásé” – mondta a vidi.hu-nak Paulo Sousa, a fehérváriak portugál mestere.

“Először is gratulálok a Videotonnak a csoportkörbe jutáshoz. Nagyon sajnálom a szurkolóinkat, hiszen a mai mérkőzésen is mi domináltunk, több helyzetet is kialakítottunk, de a kapuba sajnos nem sikerült betalálnunk” – ezek már Senol Günes, a törökök vezetőedzőkének szavai, aki a kihagyott helyzetek miatt búslakodott.

Az Európa Liga-selejtező play off körének tobbi eredményéről ITT olvashatsz. A csoportok sorsolását az UEFA pénteken 13 órától rendezi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik