Foci

Kondás: gólt kell lőni!

Kondás Elemér (kondás elemér, )
Kondás Elemér (kondás elemér, )

A DVSC-TEVA vezetőedzője, Kondás Elemér szerint hazai pályán mindenképpen gólt kell lőni a Brugge elleni esti EL-selejtezőn.

A DVSC-TEVA vezetőedzője, Kondás Elemér és a  Loki csapatkapitánya, Szakály Péter részvételével zajlott a Loki szerda esti sajtótájékoztatója.

“Mindenképpen úgy kell játszanunk, hogy legyen esélyünk a visszavágón – mondta Kondás Elemér. – Olyan eredményt kell elérnünk, hogy nyugodtabban tudjunk utazni Bruges-be. Selim Bouadla és Varga József pályára lépése kérdéses”.

Debrecenben a Brugge több mérkőzését is megnézték DVD-n, emellett a csapat egykori sikeredzője, a Labdarúgó akadémia jelenlegi ügyvezetője, Herczeg András személyesen nézte meg a legutóbbi bajnokijukat, és sok hasznos információval szolgált.

Ibrahima Sidibe és Adamo Coulibaly is ellátott minket tanácsokkal, de Czvitkovics Péterrel is beszéltünk, aki jelenleg Belgiumban játszik. Az biztos, hogy nagyon jó csapatról van szó, folyamatosan a nemzetközi kupákban szerepel, otthon és idegenben is ugyanazt játssza, szeret irányítani” – vélte Kondás, aki szerint hazai mérkőzésen csak egy lehet a kitűzendő mcél. “Gólt kell lőni. Sokat jelent, hogy a pécsi mérkőzésből jól jöttünk ki, mindképpen erőt adhat a csütörtöki meccsre”.

Szakály Péter, a DVSC-TEVA csapatkapitánya úgy véli, maximális koncentrációra lesz szükség, hogy feljussanak az Európa Liga főtáblájára.

“Bár nagyon sokat utaztunk az elmúlt hetekben, de úgy érzem, megfelelő állapotban vagyunk, volt idő kipihenni magunkat. Szem előtt kell tartanunk, hogy két meccsből áll a párharc, nem szabad fejetlenül előre mennünk, de természetesen nem adjuk fel a gólszerzés lehetőségét sem. Ellenfelünk modern, európai futballt játszó csapat, remek játékosokból áll. Maximális koncentrációra lesz szükség, hogy tovább tudjunk jutni”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik