Nagyvilág

A franciák nem engednék a brexit halasztását, ha a britek nem mutatnak új tervet

Franciaország „egy kissé korainak” ítélte meg pénteken a brit EU-tagság megszűnésének további halasztását és jelezte: „hiteles tervet” vár Londontól az április 10-i európai csúcstalálkozóig.

A francia elnöki hivatal azután közölte ezt, hogy Theresa May brit miniszterelnök a brexit legfeljebb június 30-ig terjedő halasztását kérte Donald Tuskhoz, az Európai Tanács elnökéhez intézett pénteki levelében.

Halasztásról beszélni egy kissé korai, miközben a 27-ek egyértelmű feltételként szabták, hogy a kérést egy világos terv indokolja

– jelezte a francia elnök hivatala.

Brüsszeli diplomáciai források szerint rugalmas, akár egy évig tartó halasztást fog javasolni az Egyesült Királyság európai uniós kilépésének határidejére Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke. Párizsban a hír kapcsán diplomáciai források azt közölték, hogy „a halasztás körüli pletykák egyszerűen ügyetlen tesztelések”.

A francia elnöki hivatal úgy vélte, hogy a halasztás eszköz, nem pedig önmagában megoldás. 

Emmanuel Macron kedden azt mondta, hogy az Európai Unió nem válhat tartósan a brexit miatti brit válság túszává, és amennyiben Londonnak nem sikerül április 10-ig egy „hiteles alternatív tervet” bemutatnia, úgy „maga választja a megállapodás nélküli kilépést” az Európai Unióból.

Egy átlagos nap Londonban, amikor elmaradt a brexit
Néhány ezer dühös ember felvonulásán kívül semmi sem emlékeztetett arra, hogy a mai lett volna a brit kilépés napja.

A brit EU-tagság az eredeti tervek alapján múlt pénteken megszűnt volna, de Theresa May a brexit-megállapodás sorozatos alsóházi elutasításai nyomán kialakult patthelyzet miatt már korábban kezdeményezte az EU-nál a kilépés elhalasztását, és ennek végdátumaként akkor is június 30-át javasolta.

A márciusi EU-csúcson született kompromisszumos megoldás szerint az Európai Unió május 22-ig tartó halasztásba egyezett bele, de ehhez a brexit-egyezményt a korábbi kilépési határidőig, vagyis múlt pénteken közép-európai idő szerint éjfélig jóvá kellett volna hagynia a brit parlamentnek.

A brexit-megállapodást az alsóház azonban éppen múlt pénteken vetette el harmadszor is, és ezután életbe lépett az EU-csúcson erre az esetre előre megállapított új, április 12-i határidő, amely továbbra is érvényes. A jelenlegi jogi alaphelyzet ugyanis az, hogy a brit EU-tagság jövő pénteken megállapodás nélkül megszűnik, ha addig nem születik egyéb döntés.

Kiemelt kép: Ludovic MARIN / AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik