Kultúra

007 – Skyfall [filmpremier]

Az új James Bond-film központi kérdése meglepő módon nem a világ (de legalábbis Nagy-Britannia) megmentése. Hanem az idő maga.

Filozofikus akciófilm? inkább akció, mint filozófia – de azért van itt egy-két újdonság. Először is a múlt. Meg némi szociológia. Őfelsége korábban örök jelenidőben létező, mindig kicsattanóan tettrekész, negyvenes ügynöke határozottan öregszik. Mintha már kissé megéreznék az ízületei, ha egy száguldó vonatról a szakadék mélyén hömpölygő folyóba zuhan. Tüdőlövéssel sem fut már olyan fitten, még az expresszt is alig éri utol. És nehezére esik már nyolcvan emeletet emelkedni egy lift padlójába kapaszkodva. Ami hagyján, de váratlanul gyermekkora is támad, ódon udvarházzal, régről ismerős bácsival, aki, segítőként jól jön a végső leszámolásnál.

Megjelennek tehát mindenféle egészen privát motívumok és indítékok a szokott hazafias eszmék és lezser életszemlélet mellett. És a kémelhárítás nyugdíjba meneszteni szánt főnöknője, Bond felettese is megmutatná a komputerekre bízott (s ezért kellően elbízott) világnak – költőt, romantikus költőt idéz hosszasan egy James Bond-filmben! –, hogy a szív és a helyes ítélőképesség többet ér a gépeknél. Vagyis a cizellált pszichológiai alapozás, a már-már hihető fordulatok alkalmazása teszik áramvonalassá az új 007-es filmet.

 

Ám ennek ára van: pl. az ügynök mellé rendelt aktuális bombázót – a hitelesebb miliőfestés érdekében – úgy a film felénél sajna kicsit lemészárolják. A 007-est magát alakító jóképű világítási felülettel azonban még ennél is nagyobb szörnyűség történik: a felbukkanó valódi színművészek (Judi Dench, Ralph Fiennes, de leginkább a főgonoszt elképesztő energiával hozó Javier Bardem) színészi értelemben játsszák le a vászonról a szegényes mimikai és gesztikus eszköztárral bíró főszereplőt.

Az új Bond-film, miközben megadja az akciófilmek rajongóinak az elvárt pazar hajszákat, sikerrel csábítja a moziba a karcosabb, igényesebb, s főleg motiváltabb helyzetek kedvelőit is.

Ajánljuk: a fent említetteknek.

Nem ajánljuk: azoknak, akik a szóba hozott motivációkat szeretik összekötni valamelyest a valósággal.

TPP

007 – Skyfall – színes, szinkronizált angol-amerikai akciófilm, 2012. Rendezte: Sam Mendes. Szereplők: Daniel Craig (james Bond), Judi Dench (M), Javier Bardem (Silva),Ralph Fiennes (Gareth Mallory), Ben Whishaw (Q), Naomie Harris (Eve), Albert Finney (Kincade). 140 perc. Forgalmazó: Fórum Hungary

Hazai bemutató: október 26.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik