Nagyvilág

Áder meghívta Budapestre az új szlovák elnököt

Áder János köztársasági elnök levélben gratulált Zuzana Caputová megválasztott szlovák államfőnek az elnökválasztáson elért győzelme alkalmából.

Úgy vélem, az Ön személyében olyan vezetőt köszönthetek a Szlovák Köztársaság államfőjének posztján, aki – hozzám hasonlóan – elkötelezett mind az országaink közötti, mind pedig a térségünket összefűző kapcsolatok fejlesztése iránt

– fogalmaz a magyar államfő. Levelében arról ír, bizonyos abban, hogy közösösen hozzá tudnak majd járulni a magyar-szlovák együttműködés további gazdagításához és készen áll ennek személyes megvitatására.

Szívesen véleményt cserélnék Önnel a mindkettőnk számára oly fontos fenntarthatósági és környezetvédelmi kérdésekről, illetve régiónk és Európa jövőjéről is

– tartalmazza a levél.

Áder János a továbbiakban kifejezi reményét, hogy az új szlovák államfővel is folytatni tudja az elődjével kezdett konstruktív párbeszédet, amely a kölcsönös bizalom erősítését, a még lezáratlan kérdések megnyugtató rendezését is elősegítheti.

Ennek kapcsán reménykedéssel tölt el az a nyitottság, melyet elnök asszony a nemzeti kisebbségi közösségek számára fontos ügyek iránt mutatott

– hangsúlyozza Áder János.

Végül a magyar-szlovák kapcsolatok helyzetének és az együttműködés távlatainak áttekintése érdekében Áder János levelében budapesti látogatásra invitálja Zuzana Caputovát.

Soros ügynökének mondták, de első nőként elnök lett, s megüzeni, a tisztesség nem a gyengeség jele
Zuzana Čaputova győzelme azt jelenti: lehet az embernek saját hangja a politikában, nem kell megadnia magát a populizmusnak, nem kell agresszív szótárt és személyeskedő támadásokat alkalmaznia.

Zuzana Caputová, az ellenzéki liberálisok jelöltje nyerte az ötödik közvetlen szlovák elnökválasztás szombaton megrendezett második döntő körét, így június 15-étől ő lesz Szlovákia új és egyben első női államfője.

A hivatalos végeredmény szerint Zuzana Caputovára a választók 58,4 százaléka voksolt, a legerősebb szlovák kormánypárt, az Irány (Smer-SD) által indított Maros Sefcovic 41,59 százaléknyi szavazatot kapott.

A szombati voksolás a szlovák elnökválasztások történetének legalacsonyabb választási részvételét hozta, a szavazáson a választásra jogosultak 41,79 százaléka vett részt.

(MTI, kiemelt kép: MTI/EPA/Martin Divisek)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik