Foci

Sousa: Sikerült előnyt szereznünk

A Videoton labdarúgócsapatának portugál vezetőedzője elégedetten értékelte csapata 1-1-es, pozsonyi döntetlenjét.

A magyar bajnokság ezüstérmese, a Videoton is elkezdte a nemzetközi kupaszereplést, a székesfehérváriak csütörtök este Pozsonyban játszottak 1-1-es döntetlent a Slovan Bratislavával, így helyzeti előnybe kerültek az Európa Liga-selejtező második körének párharcában.

„Sikerült előnyt szereznünk a mai mérkőzésen, még ha csak nagyon kicsikét is. A csapat nagyon éretten játszott, a fiúk pontosan tudták, hogy mikor kell felpörgetni a játékot, és mikor kell a labdatartásra koncentrálni” – értékelte a látottakat Paulo Sousa a vidi.hu-n.

„A kapott gólra szintén nagyon jól reagáltak, taktikailag abszolút megvalósították azt, amit a mérkőzés előtt megbeszéltünk. Óriási önbizalommal játszottunk, ami szintén fontos tényező volt. Most egy hét áll a rendelkezésünkre, hogy felkészüljünk a visszavágóra, ami szintén nagyon nehéz lesz, de remélhetőleg a mai aprócska hibákat kijavítva még jobban játszanunk majd.”

A luzitán szakember a fehérvári drukkerek biztatását is megköszönte: „Hatalmas köszönet jár a szurkolóinknak, akik az esetleges veszélyes körülményeket is figyelmen kívül hagyva rendkívül sokan jöttek el Pozsonyba nekünk szurkolni, ráadásul igen színvonalas koreográfiával készültek, és az első perctől kezdve egészen a lefújásig hihetetlen módon buzdították a csapatot. Remélem, hogy a jövő heti székesfehérvári visszavágón a lehető legtöbben lesznek, hogy a helyszínen szurkoljanak nekünk a mérkőzés elejétől a végéig, mert együtt még a mainál is jobb teljesítményre leszünk képesek.”

A találkozó szuperlassított összefoglalója a vidi.hu jóvoltából:

Kollégája, Vladimir Weiss szerint az 1-1 igazságos eredmény.

„Meg kell, hogy dicsérjem játékosaimat, mert jól játszottak. A vezető gólunk után nem lett volna szabad kiengedni a lélektani előnyt, jobban kellett volna összepontosítani. Ettől eltekintve meg voltam elégedve a játékunkkal. A Videotonban egy kitűnő csapatot ismertünk meg, tapasztalt játékosok alkotják, még olyan focistát is találunk náluk, aki a Chelsea-ben is megfordult, ráadásul kitűnő futballakadémiával rendelkeznek. De nálunk is minden adott, hogy a későbbiekben minél jobb eredményt érjünk el. A végén mindkét csapat eléggé kinyílt, mindkét oldalon voltak lehetőségek, de ugye, aki nem kockáztat, az nem érhet el gólt” – így Weiss, akit saját bevallása szerint meglep, hogy nem a Vidi a magyar bajnok, hanem a Debrecen.

“Ez az egy-egy nem egy kecsegtető eredmény, ugyanakkor a Videoton otthon ugyancsak nyomás alatt fog játszani. Látok esélyt a továbbjutásra.”

Európa Liga-selejtező, 2. forduló, 1. mérkőzés
Pozsony, Pasienky Stadion, vezette: Aleksei Nikolaev (orosz)

Slovan Bratislava-Videoton FC 1-1 (1-1)
Gólszerzők:
Sebo (26.) illetve Oliveira (30.)

Slovan Bratislava: Kovac – Luksik, Pauschek, Gorosito, Bagayoko – Peltier, Grendel (Mészáros, 78.), Kladrubsky (Sabo, 66.), Milinkovic, Sebo – Halenar (Szarka, 86.). Vezetőedző: Vladimír Weiss.

Videoton: Bozovic – Stopira, Vinicius, Caneira, Brachi – Oliveira, Tóth (Szekeres, 88.), Mitrovic, Sándor, Gyurcsó (Walter Lee, 80.)- Nikolic (Torghelle, 75.). Vezetőedző: Paulo Sousa.

Sárga lap: Kladrubsky (60.) illetve Oliveira (33.), Gyurcsó (64.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik