Nem elég, hogy a vezetékes uralomnak véget vetettek, a mobiltelefonok újabban a digitális fényképezőgépek piacából is megpróbálnak kihasítani egy szeletet. A készülékek mini objektívjei által készített képek felbontása ma már több megapixeles is lehet; az egymillió képpontot túllépők közül a magyar kínálatban is megjelent az első darab.
Sharp GX-30
Kinek? Olyan megszállottaknak, akik sokat akarnak fényképezni, de nem szeretnek digitális fényképezőgépet is magukkal hordani.
Mennyiért? 60-110 ezer forint, előfizetéstől függően.
Előnye: Nagy felbontású képek készítésére alkalmas kamera. Kivételesen magas színvonalú kijelzők.
Hátránya: Vodafone-kötöttség. Sms-íráskor viszonylag lassú billentyűzet. Szűkös, bővítésre szoruló memória.
Aki látott már Sharp/Vodafone készüléket, annak az sem újdonság, hogy a szoftver is a két cég együttműködésének megtérülését célozza, akárhogy is nyomkodja a vevő a gombokat, a képek, játékok, videók letöltésének legkézenfekvőbb, legegyenesebb útja mindig a Vodafone-on keresztül vezet.
A modell LCD kijelzője még az előd, a GX-20-as minőségénél is jobb, borotvaélességéről továbbra is ódákat lehet zengeni. Ugyanakkor érthetetlen spórolásnak tűnik a csupán 8 megabyte-os memóriakártya, amelyet így már ahhoz is bővíteni kell, hogy a készülék a legnagyobb, 858×1140 pixeles felbontásban egyszerre 30-nál több képet tároljon.
Haier P6
Kinek? A menedzserdivatot követőknek.
Mennyiért?Nincs adat.
Előnye: Figyelemfelkeltő, elegáns forma.
Hátránya: Kamerája nincs, Magyarországon egyelőre nem kapható.
A kódjel sem véletlenül P, az angol pen, azaz toll szó első betűjére utal. Erősen hasonlít egyébként a digitális diktafonokra, azoknál viszont sokkal többet tud, bár éppenséggel 15 perces beszélgetés rögzítésére is alkalmas. Célközönségét elsősorban azok a menedzserek alkotják, akik a zakózsebbe, a márkás toll mellé tűzve szeretnék jelezni, hogy lépést tartanak a divattal. Kisméretű, elegáns, de egyszínű kijelzőjével viszont sosem lesz a játékokat letöltölgető fiatalok kedvence.
Sanyo TS41
Kinek? A technológiai újdonságokat kedvelőknek.
Mennyiért? Nincs adat.
Előnye: Nagy zajban jobban hallhatók a hívások.
Hátránya: Magyarországon egyelőre nem kapható. Hangátviteli különlegességének kivételével az átlagos teljesítményt nyújtó készülékek közé tartozik.
A TS41-est telefonálás közben nem kell feltétlenül a fülhöz tartani, elég az állkapocs-csonthoz érinteni, a hangot az emberi koponya onnan már továbbítja. A megoldás távolról sem ismeretlen, hiszen a hallókészülékekben már régóta alkalmazzák, most azonban a mobiltelefonokban is hódíthat. A tesztek szerint például nagy zsivajban az arc és a fül csontjain keresztül, „belülről” jobb a hangminőség, mint a hagyományos módon.
A teljes cikk a Figyelő 2004/19-es számában olvasható.
