Belföld

A GKM módosítaná a közbeszerzési törvényt

Vállalati körök által felvetett aggályok alapján a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) a közbeszerzési törvény módosítását kezdeményezte - derül ki a Világgazdaságból.

Magyari László, a tárca címzetes államtitkára elmondta a közbeszerzési törvény módosításával a gyakorlati életnek megfelelő változtatásokat javasoltak a jogszabályban.


A  gazdasági versenyképességi operatív program (gvop) pályázatai például nem egyértelműen rögzítik, hogy az igényelt, illetve az elnyert támogatásból beszerzett termékek (szolgáltatások) mikor tartoznak a közbeszerzés hatálya alá. Nem tudják azt sem, hogy ha lebonyolítják a közbeszerzési eljárást, miként kell alkalmazni a tövényt.

A hatályos jogszabály továbbá nem határozza meg egyértelműen, mikor mérvadó a beruházás összköltsége, és mikor az igényelt támogatásé. A szakmában úgy vélik, ha a teljes költséget kellene alapul venni, az tisztázatlan helyzetet szülne. A törvény ugyanis nem tartalmaz előírást arra, hogy a részben uniós, részben saját forrásból megvalósuló beruházásoknál a közbeszerzés automatikusan kiterjeszthető a teljes beszerzésre, tehát a saját részre is.


Probléma az is, hogy a törvény nem rögzíti egyértelműen, mit kell érteni az EU-s forrásokból történő közbeszerzésen. Nem mindegy, hogy ez milyen mértékű uniós támogatásra vonatkozik, hiszen az lehet akár 95, vagy csak 5 százalék is. Kérdés, hogy az utóbbi esetben a teljes beszerzés a törvény hatálya alá tartozik-e. További ellentmondásnak tartják szakmai körökben, hogy míg a gvop kiírásai szerint a beruházások a pályázatok benyújtását követően megkezdhetőek, ám nem rögzítették, a megindítás előtt meg kell-e vizsgálni, hogy a beruházás a közbeszerzés hatálya alá tartozik-e.

A vállalati körök GKM törvénymódosító javaslatát az igazságügyi tárca vizsgálja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik