Baráth Etele államtitkár annak kapcsán nyilatkozott, hogy Michaele Schreyer, az Európai Bizottság költségvetési kérdésekért felelős tagja szerdán közölte, 5,5 milliárd euró többlettel zárt az EU 2003-as költségvetése, amely még teljes egészében a korábbi 15 tagállam befizetéseiből származott, de a megtakarításon már 25 tagország osztozhat.
A magyar politikus elmondta: ezt azt mutatja, hogy az Európai Unió rugalmas a költségvetésével, és a saját költségvetési gazdálkodásában pozitívan támogatja az új tagállamokat. Kedvező, hogy a befizetésre nem kerülő 7,5 milliárd forint a magyar költségvetésben marad, és javítja az egyensúlyt – tette hozzá Baráth Etele.
Az államtitkár elmondta azt is, hogy a magyar befizetés 2004-ben 580 millió euró körül lenne, ehelyett kell 550 millió eurót fizetni az új információ alapján.
Baráth utalt arra, hogy az EU 2003-as zárszámadása kedvező atekintetben is, hogy a legnagyobb nettó befizető országok is visszatérítést kapnak, ami a kibontakozó költségvetési vitában pozitívan hathat.
