Kultúra

Tizenhárom európai Oscar-nevezés az American Film Marketen

A legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára nevezett alkotások közül 13 európai filmet vetítenek le november 3. és 10. között Beverly Hillsben.

A European Film Promotion elnevezésű szervezet az Oscar-kampány idején ezzel segíti az alkotások népszerűsítését, illetve amerikai forgalmazását. Az alkotókat, forgalmazókat és producereket Los Angelesbe vonzó American Film Market ideje alatt a 31 nemzeti filmpromóciós szervezetet tömörítő páneurópai EFP levetíti a magyar Oscar-nevezést, Hajdu Szabolcs Bibliothéque Pascal című alkotását, valamint a bolgár, a holland, a horvát, az izlandi, a macedón, az osztrák, a norvég, a szlovák, a szlovén, a spanyol, a svájci és a svéd versenyfilmet is.

A vetítésekkel – amelyeket az EFP tagszervezetei mellett az Európai Unió audiovizuális MEDIA programja is támogat – a filmes szakma mellett a sajtó képviselőit és az Amerikai Filmakadémia tagjait célozzák meg.

A legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjáért folyó versenybe idén összesen 65 filmet neveztek. Ezek közül kerül ki az elismerésre jelölt öt film. A jelöltek – több fázisban leszűkített – listáját 2011. január 25-én, a többi kategória Oscar-jelöltjeivel együtt hozzák nyilvánosságra. A 83. Oscar-díjátadásra 2011. február 27-én kerül sor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik