Kultúra

A Facebook-film az amerikai bevételi lista élén

David Fincher A közösségi háló című filmje 23 milliót kaszált az első hétvégén.

Erősen indított A közösségi háló című film a tengerentúli mozikban. A világ első számú közösségi oldalának alapításáról szóló történet nem fényezi a Facebook-ot, hanem egy dokuregény (Ben Mezrich: The Accidental Billionaires – A Tale of Sex, Money, Genius and Betrayal) alapján készült, és az egyetemistából milliárdossá váló alapítóról, a 26 éves Mark Zuckerbergről nem egysíkú tablót készített, hanem bemutatja a sikertörténet elletmondásos pillanatait is. A forgatókönyvet Aaron Sorkin írta, akit többek közt Az elnök emberei és A színfalak mögött kreátoraként ismerhetünk. A filmet komoly Oscar-esélyesként emlegetik a szaklapok.

A box office listák második helyén Zack Snyder 3D animációs baglyos filmje, Az Őrzők legendája áll. A bemutatót követő második hétvégén is 10.9 millió dollárt kaszált, így összesen 30 millió dollárnál tart. A harmadik helyen a Tőzsdecápák – A pénz nem alszik áll 10,1 millióval, mellyel összesen 35,9 milliós bevételt értek el eddig.

A közösségi hálót november 11-én, Az Őrzők legendáját október 7-én mutatják be a hazai mozik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik