Kultúra

Meghalt Leslie Nielsen

Az Airplane! és a Csupasz pisztoly sorozatok hőse 84 évesen hunyt el, tüdőgyulladás következtében.

A legendás komikus 1926-ban született a kanadai Reginában egy rendőr fiaként. Az egyetem elvégzése után a kanadai légierőnél volt pilóta, majd rádiós bemondó és DJ lett belőle. Egyik bátyja, Erik a nyolcvanas években Kanada miniszterelnök-helyettese volt. Leslie Nielsen a húszas éveiben egy ösztöndíjnak köszönhetően New Yorkba költözött, ahol Sanford Meisner-nél tanult színjátszást és együtt dolgozott a kortárs tánc egyik nagy alakjával, Martha Grahammel.

Nielsen 1954-ben Hollywoodba költözött, és jelentkezett a Tiltott bolygó című film szerepválogatására. Megkapta John J. Adams parancsnok szerepét, a film sikeres volt, és jó kritikákat kapott. A hatvanas és a hetvenes években számos tévésorozatban és mozifilmben játszott katonát, politikust, egy alkalommal még maffiafőnököt is. A Poseidon katasztrófa című 1972-es filmben az óceánjáró kapitányát alakította.

A világhírt az 1980-as Airplane! című film hozta meg neki, amely az Airport-típusú légikatasztrófa filmek paródiája volt. Az alacsony költségvetéssel készült alkotás hatalmas siker volt, több mint 83 millió dollár jövedelmezett az amerikai mozikban.

Ezt követte a Nagyon különleges ügyosztály című tévésorozat, ahol először játszotta Frank Drebin nyomozó szerepét. A sorozat csak hat epizódot élt meg, ám a tudatlansága ellenére mindig nagyon határozott rendőr figuráját később újra eljátszhatta a 1988-as Csupasz pisztoly-ban, majd két folytatásában.

Karrierjének utolsó két évtizedében rengeteg paródiafilmben vállalt szerepet, de ezek közül egyik sem érte el a Csupasz pisztoly-sorozat színvonalát, és átütő sikert sem arattak. Az első ezek közül az 1991-es Bújj, bújj ördög volt, amely Az ördögűző-t figurázta ki, majd ezt követte a Drakula halott és élvezi, a Drágám, add az életed!, a Sziki-szökevény, a Horrorra akadva-sorozat utolsó két része, valamint a Superhero. Utolsó Magyarországon is megjelent filmje a 2008-as Amerikai ének volt, amely Michael Moore-filmjeit parodizálta.

Nielsent az elmúlt másfél hétben tüdőgyulladással kezelték a floridai Fort Lauderdale-ben, ám állapota nem javult. “Családja és barátai végig mellette voltak és ő csak elaludt, úgy ment el” – közölte az AFP hírügynökséggel Doug Nielsen, a színész unokaöccse.

Részlet a Csupasz pisztoly című filmből

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik