Tudomány

Gyógyszerek nélkül is van megoldás a magas vérnyomásra

Egy friss tanulmány szerint alacsonyabb a vérnyomása azoknak, akik délutánonként rendszeresen alszanak – számol be az MTI.

A délutáni alvás, úgy tűnik, ugyanolyan mértékben csökkenti a vérnyomást, mint más életmódváltoztatások. A só- és az alkoholfogyasztás mérséklése például 3-5 higanymilliméterrel csökkenti a vérnyomást”

– nyilatkozta Manolisz Kallisztratosz, a voulai Aszklepieion Általános Kórház munkatársa és a csapat tagja.

A kis dózisú vérnyomáscsökkentők általában 5-7 higanymilliméterrel csökkentik a vérnyomás szintjét, míg a friss eredmények alapján a rendszeres délutáni szieszta mintegy 5 higanymilliméterrel, sőt minden 60 percnyi napközbeni alvás további 3 higanymilliméterrel.

Ez a felfedezés fontos, mert egy 2 higanymilliméteres csökkenés a vérnyomásban 10 százalékkal csökkentheti a szív- és érrendszer események, mint például a szívroham kockázatát”

– mondta Kallisztratosz.

A kutatók szerint ez az első olyan tanulmány, amely a délutáni alvás vérnyomásra gyakorolt hatását mérte fel olyan emberek körében, akiknek általában szabályozott a vérnyomása. Ugyanez a kutatócsoport már kimutatta, hogy magas vérnyomásúak esetében is segít a délutáni szieszta a vérnyomás csökkenésében.

A görög szakemberek 212 embert vontak be a kutatásba. Az alanyok átlagosan 62 évesek voltak, és felük volt nő. Minden negyedik résztvevő dohányzott vagy 2-es típusú cukorbetegségben szenvedett. A kutatók a nap 24 órájában rendszeresen mérték a vérnyomásukat; feljegyezték, hogy sziesztáztak-e; rögzítették az életmódjukra vonatkozó adatokat; mérték a pulzusukat és az artériáik rugalmasságát; illetve szívultrahangot is végeztek náluk.

Bár a vizsgálat eredményei mindenképp pozitívak, Kallisztratosz kiemelte, hogy további kutatásokra lesz szükség adataik megerősítéséhez.

Kiemelt fotó: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik