Sport

Lausanne: jól sikerült Schmitték látogatása

Schmitt Pál, Borkai Zsolt és Czene Attila kimagasló sportdiplomáciai egyeztetést folytatott a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökével, Jacques Rogge-al.

A NOB-elnökénél tett bemutatkozó találkozón elhangzott: Magyarországon új alkotmány készül. Ebben a magyar sport érdekeinek érvényesítéséért rögzíteni kívánják az Olimpiai Charta alapelvét is, mely így szól: a sport alapvető emberei jog.

Az egyeztetésen szó esett a készülő új magyar sporttörvényről is. Ebben meghatározzák majd az itthoni új sportstruktúrát, melyben a MOB-nak (az állami sportirányítás kiemelt partnereként) ismét markáns szerep jut. A változásoknak megfelelően módosulnia kell a MOB Alapszabályának is, a szervezet nemzetközi jogállásának megtartása mellett.

Az egyeztetésen a magyar küldöttség leszögezte: a Magyar Kormány és a Magyar Olimpiai Bizottság egyaránt, töretlenül elkötelezett a tiltott teljesítményfokozók (dopping) használata elleni harc mellett.

A tárgyaló felek egyetértettek abban, hogy a magyar EU elnökség sikerrel végzi feladatait. A magyar elnökség az Európai Bizottság szakmapolitikai közleménye alapján olyan hároméves munkaterv elfogadtatásán dolgozik, amely jelentősen elősegíti majd a jövőben kidolgozandó önálló EU-s Sport Program kialakítását a 2014-gyel kezdődő uniós költségvetési periódusban.
A MOB az uniós soros elnökség sportszakmai munkájában is aktívan részt kíván venni, ezért szorosan együttműködik majd a Sportért Felelős Államtitkársággal, valamint az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) EU képviseleti irodájával is.

Pere Miro-val, a NOB nemzeti olimpiai bizottságok osztályának vezetőjével és az Olimpiai Szolidaritás igazgatójával folytatott kétoldalú megbeszélésen a tárgyaló felek zárásként rögzítették azt is, hogy a MOB a magyar sportolók olimpiai felkészülésének és részvételének hatékonyabb segítése érdekében (pl. Londoni ösztöndíj) aktívan részt kíván venni az Olimpiai Szolidaritás pályázatain.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik