Belföld

Lehalt a teszteléseken a választási informatikai rendszer

Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke nemrégiben az informatikai rendszer finomhangolásának szükségességéről beszélt, úgy tűnik, nem véletlenül. Ugyanis hiába szerettek volna országos technikai próbát tartani kedden az EP-választásra készülve, nem működött az informatikai rendszer egy része, írja az Azonnali.

A próba célja az volt, hogy a helyi választási irodák tagjai belépjenek a megfelelő informatikai felületre, majd ott teszteljék, bírja-e a rendszer a feladatok végrehajtását.

A portál információi szerint azonban országszerte problémák jelentkeztek március 5-én, ezt pedig a lebonyolítók is elismerték. Az NVI pedig ugyan arról tájékoztatta az érintetteket, hogy megoldódott a probléma, csütörtök azonban az újabb próba sem volt teljes siker, hiszen ekkor sem tudott mindenki belépni a felületre, akiknek pedig sikerült, gyakran panaszkodtak, hogy lassú a rendszer.

AZ NVI nem cáfolta a problémákat, válaszukban azt írták:

a március 5-i országos technikai próba során VÁKIR autentikációs modulja lelassult. A nap folyamán a rendszer üzemeltetője emiatt többször újraindította az érintett modult. A próba után a fejlesztők a komponenst kijavították.

Hozzátették, hogy a próbák célja éppen az, hogy a választások előtt ellenőrizhessék, hogy megfelelően működik-e az informatikai rendszer.

Kiemelt kép: MTI Fotó/Máthé Zoltán

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik