Belföld

Tarlós bejelentette, megszüntetik az éjszakai repüléseket

Elvi megegyezés született a Liszt Ferenc repülőtér okozta zajterhelés ügyében, és belátható időn belül megszüntetik az éjszakai repüléseket – jelentette be a főpolgármester az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.

Tarlós István közölte, hogy a héten tárgyalt a Budapest Airport és a HungaroControl vezetőivel, csütörtökön pedig Palkovics László innovációs és technológiai miniszterrel és Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkárral.

Elvben megegyeztünk. Tehát reálisan és lelkiismerettel kijelenthető, hogy belátható időn belül, még az is lehet, hogy rövid időn belül, meg tudjuk szüntetni az éjszakai repüléseket, és a közlekedési hatóság kezébe tudja adni a minisztérium a zajmérés jogosítványát

– fogalmazott a főpolgármester.

Tarlós István elmondta: az éjszakai repülés főleg a mélyalvás időszakában probléma, és szeretné a javasolt – éjféltől reggel ötig tartó – repülési tilalmat reggel hat óráig kitolni.

A főpolgármester szerint jelentős előrelépést értek el az ügyben.

Tehát nem megkezdtük az egyeztetéseket, hanem lassan a legvégén vagyunk

– mondta.

Tarlós szólt arról is, hogy Budapest esetében probléma, hogy nincs a közelében kiváltó repülőtér, amelyet használni lehetne éjszakai mentesítésre. Távlati tervként korábban felvetette, hogy a katonai és a teherszállító repülőgépeknek egy közelben levő kisebb repülőteret kellene használniuk. A Gyurcsány-kormány annak idején kötött egy 75 évre szóló szerződést, amely kiköti, hogy a Liszt Ferenc repülőtér legalább száz kilométeres körzetén belül nem lehet másik repülőteret építeni – tette hozzá.

A budapesti parkolási rendszerről szólva elmondta, hogy évek óta küzd az egységes parkolásért. Az ugyanis nem normális az, hogy 23 módon rendezik az ügyet. Továbbá a parkolásból befolyt bevételeknek a közösségi közlekedés büdzséjében lenne a helyük – mondta. Tarlós István elmondta, hogy a XIV. kerületben rendkívül magasak a parkolás költségei, és ott veszteséges a működtetés. Gyakorlatilag a főváros összes kerület nyereséges – közölte, majd példaként emelte ki, hogy a VI. kerületben, ahol kevesebb a várakozóhely, mint Zuglóban, egymilliárd forint feletti a nyereség. Zuglón kívül a X. kerületben veszteséges a fizetős parkolás, de ott védőzónának vezetették be, és alig van rá igény. Itt a mérleg mínusz 30 millió évente, Zuglóban pedig jelenleg mínusz 793 millió forint, és az idei költségvetésben is további 300 millió forint veszteséget terveztek be – mondta Tarlós István hozzátéve: itt valami nem stimmel. Rámutatott arra is, hogy az összes parkolási szerződést a kerületek kötik önálló jogi személyként.

A főpolgármester azzal kapcsolatban, hogy csütörtökön a Városházán átvette a Budapestnek ítélt Európa legjobb úti célja 2019 elismerést, elmondta: soha nem kapott még egyetlen győztes annyi szavazatot, mint most Budapest. A díj az utóbbi tíz év munkájának az eredménye, és ebben sok embernek a munkája benne van. Ide sorolhatók a szállodaipar vezetői és dolgozói, a vendéglátóiparban dolgozók, a közbiztonságról gondoskodók, a kulturális szférában dolgozók egésze, a kormány és Budapest népe. Azt a legrosszabb indulattal sem lehet állítani, hogy a díj elnyerésében a város választott köztestülete és a városvezetés intakt lenne – jegyezte meg.

Tarlós István érdekesnek nevezte, hogy a kitüntetésről szóló februári értesítés előtt két nappal „nagy hangon” jelentette ki Zugló polgármestere, Karácsony Gergely (Párbeszéd), a baloldali pártok közös főpolgármester-jelöltje, hogy „mi tönkretettük ezt a várost”.

A főpolgármester a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában azt közölte, hogy a főváros honlapján, a budapest.hu oldalon március 21-én közzéteszik a budapesti fejlesztésekről szóló projektlistát. Ez tartalmazza majd a 2010-ig megvalósult, a folyamatban levő és a tervezett beruházásokat. Külön csoportként teszik majd közzé az állam és a főváros közös beruházásait.

Kiemelt kép: MTI / Mihádák Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik