Sport

Kiss László a pontokkal elégedett, a két éremmel nem

kiss-laszlo(210x140)(2).jpg (kiss lászló, )
kiss-laszlo(210x140)(2).jpg (kiss lászló, )

Gyurta Dániel aranyának és Cseh László bronzának természetesen örül, a két érmet azonban kevésnek ítélte az úszók szövetségi kapitánya.

“Nincs mit tagadni, több éremre számítottam, a 21 olimpiai pontunkkal viszont elégedett vagyok, mert többet szereztünk, mint Pekingben – kezdte értékelését Kiss László. – Összességében sok fiatal sok jó eredményt ért el, országos csúcsok sorát produkálta, sőt az aranyérmes Gyurta Dani 200 mellen még világcsúccsal is kirukkolt. Ha csak a befejező döntő, a 4×100 méteres férfi vegyesváltó ötödik helyét veszem, leszögezhető: két olyan vezéregyéniséggel, mint amilyen az első emberként saját 100-as hátúszó csúcsát is megjavító Cseh Laci és az olimpiai bajnok Gyurta négy év múlva, a Rio de Janeiró-i olimpián a legjobbak között lehetünk ebben a számban is, mert még fejlődni fognak. A válogatott egésze pedig még két olimpiára kimehet, annyira fiatal és tehetséges versenyzők alkotják”.

A kapitány külön kitért a Csehvel kapcsolatos vélekedésekre is:

“Leszögezem: én Cseh Lacit nem támadtam soha, rosszul esett az otthonról jött ilyen irányú kritika. Azt viszont tartom, s emiatt hadd legyen már jogom bánkódni: három érmet igenis itt hagytunk Londonban! Kettőt Laci, egyet pedig Kis Gergő. Ezzel együtt úszósportunk feljebb lépett Peking óta”.

Az egyéni teljesítményeket részletezve a kapitány Gyurta első helyét minden várakozást felülmúlónak nevezte, kiemelve, hogy az elismerés megilleti Széles Sándor vezetőedző mellett az edzőstáb másik két tagját, Kovácshegyi Ferencet és Wirth Balázst is.

“A fiúk most többet tettek hozzá a közöshöz, eredményben és pontban is, a lányoknál Kapás Bogi országos csúcsával emelkedett ki. Hosszú Katinka 400 vegyesen negyedik lett, de Pekinghez képest előrelépett, a másik két száma, amelyben vb-bronzérmes volt, itt együtt soknak bizonyult neki, nem bírta el ezt a terhet. Jakabos Zsuzsannát a döntőbe jutása dicséri. Gyurta Danihoz visszakanyarodva pedig azt még kiemelném, hogy személyében 12 évvel az én tanítványom, Kovács Ági sydneyi sikere után lett ismét olimpiai bajnoka a magyar úszósportnak” – nyilatkozott Kiss László, aki elárulta, hogy a 2016-os Rio de Janeiró-i olimpiáig nem marad szövetségi kapitány.

“Az újabb ötkarikás felkészülés kezdeteinél mindenképpen ott leszek, 72 évesen azonban hosszabb távú terveket már ne forgasson a fejében az ember, a teljes négy évet nem fogom kitölteni a posztomon” – mondta.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik