Közélet

Az Európai Tanács volt elnöke szerint sincs helye Orbánnak az Európai Néppártban

Ki kellene zárni az Európai Néppártból a Fideszt és Orbán Viktor magyar miniszterelnököt – mondta a belga közszolgálati tévécsatornának Herman Van Rompuy volt belga kormányfő, az Európai Tanács volt elnöke a hétvégén.

A flamand kereszténydemokrata politikus elmondta: „Egyértelmű, hogy amit Orbán csinál, az teljesen ellentétes az Európai Néppárt értékeivel”.

Úgy vélem, tartalmi okokból kétség sem fér hozzá, hogy ha Orbán folytatja, amit most csinál, akkor nincs helye az Európai Néppártban

– folytatta Van Rompuy.

A 71 éves politikus aláhúzta, hogy heves vita zajlik az ügyben a pártcsaládon belül. Szerinte eddig azért nem indult eljárás a Fidesz ellen, mert senki sem kezdeményezte kizárását az Európai Néppártból.

Pénteken két konzervatív svéd tömörülés nyújtott be kérvényt a Fidesz kizárására. Az indítvány alapjául a magyar kormány legújabb plakátkampánya szolgált, amelynek egyik fő célpontja az Európai Bizottságot vezető Jean-Claude Juncker.

Az elmúlt időszakban Finnországban és Horvátországban is élesen bírálták Orbánt.

A Fidesz miatt lép ki egy horvát párt az Európai Néppártból
Nem akarnak velük egy frakcióba tartozni.

(MTI, kiemelt kép: Europress / Thierry Roge / Belga Mag)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik