Ezen a napon több mint 40 kilométert utaztunk metróval, plusz körülbelül 10 kilométert sétáltunk is. Ennek ellenére sehol nem tévedtünk el. Persze a magyar a világ minden táján feltalálja magát, de még ez is kevés lenne itt az olimpia idején. Segítségünkre volt, nem túlzás, több tízezer hivatalos szervező, önkéntes, katona, bobby. Tényleg mindenhol ott vannak, de csak akkor fedezed fel a jelenlétüket, ha szükség van rájuk.
Az uszodában felemás érzéseink voltak. Kicsit sajnáltuk, hogy Dara Eszter visszalépett a váltó érdekében, de érthető volt a döntés. Jó lett volna látni azért egyéniben is úszni.
Kis Gergő és Gyurta Gergely az 1500 méteres férfi gyorsúszásban volt érintett. Gergő úszásában nem érződött a tőle megszokott lendület és erő, így némi csalódásunkra nem ért el jó időt az előfutamában. Gyurta Dánielnek, a 200 méteres mellúszás olimpiai bajnokának az öccse, Gergely viszont jól osztotta be az erejét, és a táv utolsó harmadában kimondottan jól úszott, jó idővel ért célba. Sajnos a jól úszó női 4×100 méteres vegyes váltóban érintett csapatunkat szabálytalan forduló miatt kizárták, ami elszomorította a maroknyi, ám lelkes magyar szurkolócsapatot. Következett azonban a férfiak ugyanezen száma, ahol már örömmel láttuk, hogy továbbjutott a váltónk. A döntőben Cseh Laci és Gyurta Dani, már együttesen tolták a csapat szekerét. (Nem is akárhogyan, szenzációs versenyzéssel végül az ötödik helyen végeztek – a szerk.)
Nagy rohanással, időben estünk be a tenisz egyik szentélyébe, a wimbledoni akadémiára. Nem jó kifejezés, hogy „beestünk”, mert ide belépni kell. Minden fűszálból, az épületekből árad a tradíció.
A Center Courton (a központi pálya) játszották a Roger Federer–Juan Martin Del Potro elődöntőt. A jelenlegi világelső, nehezen bírt az argentin óriással. A több mint két méteres Del Potro folyamatosan 200 km/óra feletti szervákkal bombázta a svájci térfelét. Olyan jól tette ezt, hogy szinte simának mondható 6:3-mal hozta az első szettet.
A másodikban Federer csak a rövidítésben tudott egyenlíteni. A döntő szett rendkívül izgalmasan alakult. Mivel nem hozott döntést, azaz két játéknyi különbséget a szett, hosszú döntő játékra számíthattunk. Federer elnyerte argentin riválisa adogatását, de a következő játékban „nullára” elvesztette sajátját. 17:17-ig mindketten hozták adogatásukat. A remek tenisz mellett csak az volt még feltűnő, hogy szinte mindenki a világelső győzelméért szorított. Folyamatosan fáradt Del Potro, és várható volt, hogy ez a mérkőzés végét jelentheti. Következő megingását ellenfele kihasználta, és ez számára a döntőt jelentette.
A derék Juant láthatóan megviselte, hogy nem játszhat az aranyért, még a könnyei is előjöttek. Ez is mutatja, hogy milyen rangra emelkedett az olimpiai bajnoki cím. A másik ágon döntős Andy Murray, aki Novak Djokovicot győzte le, a meccs utáni sajtótájékoztatón így fogalmazott: „Semmi sem hasonlítható ahhoz az érzéshez, amit az olimpia ad. Teljesen más az atmoszférája, mint akármelyik egyéb versenyé, pedig játszottam már, és remélhetőleg fogok is játszani nagy tornákon. A legnagyobb mérkőzése volt életemnek, és nagyon boldog vagyok, hogy nyertem“.
(Murray-nek sikerült megvernie Federert, akinek ezen a mérkőzésen már kevésbé drukkolt a közönség a brit játékossal szemben – a szerk.)
A jelenlegi legjobb brit férfi teniszező szavaival összecseng, amit a hétfőn versenyző Deák Bárdos Mihály, a magyar birkózók legtapasztaltabb tagja mondott Londonba érkezése után: „Jó, hogy végre itt vagyunk. Az elmúlt napokban már nagyon vártam az utazást, hogy a helyszínen szippanthassak bele a levegőbe, az olimpia semmivel nem összehasonlítható hangulatával. Számomra nem az első olimpia, de várom már mikor léphetek a szőnyegre és mutahatom meg felkészültségemet. Milyen jó is lenne, ha még 80 évesen is élvezhetném, mint aktív versenyző az olimpiák hangulatát!”
