Sport

Bokszolók, akiknek száz vereség sem elég

boksz (boksz)
boksz (boksz)

A Reggeli Start című műsorban Balogh Gábor „Rokkó" beszélt arról, milyen az élet a századik vereség után is. Összegyűjtöttük a világ legrosszabb öklözőit.

A 38 éves Rokkó felhozóemberként dolgozik a ringben, vagyis ő javítja a jóval jobb bokszolók statisztikáját. A DigiSport műsorában elmondta, hogy emelt fővel kap ki, hiszen ütésálló. A monokli.com összeállítása alapján kiderült, hogy klasszikus K.O.-val eddig csak kétszer ért véget a meccse, tehát rendre végigdolgozza a meneteket, 107 összecsapás után mégis 100 vereséggel áll. Tegyük hozzá, kétszer sikerült nyernie, és öt döntetlent is elért.

„Magyarországon a Rokkó a csúcstartó. Abszolút egyedi a viselkedése. Fontos, hogy voltak olyan meccsei, amikor odaállt a legjobbak ellen is, és lebokszolta a mérkőzést. Nagyon sok fülest kap, a sok mérkőzéssel sok füles is jár. De végigbokszolja a meccseket is nagyrészt. Először nem értették a nézők, mit ünnepel a meccs után, miközben nagy zakót kapott. Azt ünnepelte, hogy végigbokszolta a mérkőzést, voltak sikeres találatai” – mondta Petrányi Zoltán, Rokkó menedzsere.

Balogh elmondta, nem is gondolkozik a visszavonuláson, hiszen közepes bokszolónak tartja magát még ennyi idősen is.

Fotó: AFP

Külföldön is bevett szokás, hogy valaki felhozóemberként vonul be a történelemkönyvekbe. Lássuk, kik azok, akik kezét a világon a legkevesebbszer emelték fel eredményhirdetéskor.

Listánkon a harmadik helyet az amerikai Donnie Penelton szerezte meg. Az idén 50. életévét betöltő bunyós 2009-ben vívta utolsó meccsét, és természetesen az sem az ő győzelmével ért véget.

Karrierje nem indult rosszul, 1990-ben például 4 győzelemmel és 5 vereséggel állt, azonban innen következett a lejtmenet: 32 találkozó telt el, mire ismét ő volt a jobb. 19 évig tartó karrierje során mindössze 13 alkalommal nyert mérkőzést, de összegyűjtött 6 döntetlent is. A vereségeinek száma elképesztő: 166, ebből 33 kiütéssel.

Jean Pascal ellen nem tartott sokáig a meccs:

A képzeletbeli ezüstérmes a birt Peter Buckley. A „Professzor” becenévre hallgató ökölvívó szintén 2009-ben döntött úgy, hogy szögre akasztja kesztyűjét.

Buckley kereken 300 meccset vívott meg karrierje során, és egészen magas számot produkált a nyert mérkőzéseket illetően, hiszen 32-szer győztesen hagyta el a ringet. 12 döntetlenje sem rossz, tehát a 300-ból így már könnyen kiszámolható, hogy 256-szor kapott ki ellenfeleitől. Buckley még a boksz hercegével, Naseem Hameddel is meccselt: természetesen kikapott.

Ezek után viszont nem értjük, honnan a „Professzor” név.

Hamed nem kegyelmezett neki:

Végül következzen az aranyérmes. Az abszolút bajnok, és a világ legrosszabb bokszolója nem más, mint az amerikai Reggie Strickland.

Ízlelgessük kicsit a számokat: 363 mérkőzés, ebből 66 győzelem és 17 döntetlen. Vagyis „Reggie Buse” 276 alkalommal veszített a ringben. Tegyük hozzá, négy alkalommal egyéb okok miatt ért véget a meccs, ami lehet leléptetés, sérülés vagy akár csalás miatt is. Egyébként ez a 363 találkozó 18 éves pályafutását tekintve több mint 20 összecsapást jelent évente, vagyis havonta több mint egyszer lépett szorítóba.

Ezekhez a pocsék számokhoz képest Stricklandnak sikerült bajnoki címeket szereznie, hiszen háromszor is középsúlyú bajnok lett, de a címeit mindig elveszítette. Az érem másik oldala, hogy például 1990-ben, Randy Cross ellen a bíró az első menetben véget vetett a küzdelemnek. Érdekesség, hogy féltestvére, Jerry Strickland is bokszoló volt, ő több mint száz vereség után vonult vissza.

Ezek után már csak az a kérdés, ennyi ütés és vereség milyen fizikai károsodást okozhat ezeknél a sportolóknál. Bár ha ennyi meccs kellett ahhoz, hogy azt mondják, elég, biztos megérte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik