Azt mondta a Csaba, hogy ezt aztán meg ne írd, nem kell ezt megírni, nem azért meséli, úgyhogy nem is írom meg, csak elmesélem, most, hogy a Habony hetvenezerért vett vodkát és adott még harmincezer borravalót, hogy annak idején egy belvárosi étteremben egy szocialista polgármester, akit azóta csúnyán meghurcoltak, de végül megúszta, mert az igaz, tisztességes emberek a végén mindig győzedelmeskednek, rendelt a konyhán 2500 rántott húsos szendvicset, buli volt a székházban, na, van ilyen, és a dolgos polgármester maga ment el Jaguárjával a szendvicsekért, többször fordult a rántott húsos szendvicsekkel megpakolt rozoga kis kocsijával, aztán kért számlát, Csaba kapott egy jelentősebb összeget a segítségéért, és a végén, amikor a számlát a pártházban a szendvicsekkel együtt leadta, még keresett is az ügyleten a leleményes polgármester, mindenki jól járt, Csaba tartotta a száját, mert ő is jól járt, a rántott húsos szendvicsek pedig rendkívül finomak voltak, zabálták a szocik, és örültek, hogy milyen szép az élet, és milyen sikeres kis közösség az övék, ünnepeltek, és azt hitték, hogy ez majd örökké tart, ahogyan ezek is azt hiszik, hogy ez majd örökké tart, és ők sérthetetlenek. Nem tudom, kinek adta Habony azt a borravalót, nem tudom, ki szolgálja ki őt esténként, de jobb, ha tudja: az az ember egyszer még mesélni fog róla. Sokat.
- 08:15 Másfél év után kiderült, hogy hívják Blake Lively és Ryan Reynolds negyedik gyerekét
- 07:52 Nyomkövetőt kapott a szkíták „kormányzója”
- 07:38 „Sokszor sírva és félve mentem edzésre” - több volt tanítványa nyilatkozott a jászberényi karateedző módszereiről
- 07:30 Júliusban kilenc nap alatt 22 melegrekord dőlt meg hazánkban
- 07:25 Blake Lively és Gigi Hadid ruháikkal megidézték a címszereplőket a Deadpool & Rozsomák premierjén
- 07:15 Több mint ezer gólyafióka cseperedik Békésben
- 07:01 Legkevesebb 71-en meghaltak egy izraeli támadásban Hán-Júniszban
- 06:51 A Pénzügyminisztérium elismerte, eljárás indul Magyarország ellen az elszállt költségvetés miatt
- 06:43 Kern András: Ha még egyszer iszom egy pohár alkoholt, akkor végem lesz
- 06:30 Rákosnak hazudta magát a barátja, hogy hűtlenkedni tudjon – állítja egy ausztrál modell
- 06:28 Felhőszakadás, jégeső, szélvihar – térképen a veszélyek
- 06:24 Sebestyén Balázs: Mi nem az a család vagyunk, aki két ingyen mozijegyért mutogatja a gyerekét
- 06:19 Gázolás miatt szünetel a vonatforgalom Zalaegerszeg és Zalaszentiván között
- 06:18 Biden személyesen vesz részt Kamala Harris elnökválasztási kampányában
- 06:15 Somogyi faluban nyílt meg a világ legnagyobb kulcsmúzeuma
- 17:24 Nemzetközi nevet kap Tornóczky Anita kisfia
- 21:20 Nem Magyarországon lesz az uniós külügyminiszterek találkozója
- 06:19 Gázolás miatt szünetel a vonatforgalom Zalaegerszeg és Zalaszentiván között
- 19:41 Robert Fico: Szlovákia semmilyen formában nem fogja támadni Magyarország EU-elnökségét
- 16:30 Magyarország és Szlovákia eljárást kezdeményezett Ukrajnával szemben
- 19:37 „Semmilyen észérv nem szólt kettőnk mellett” – Gömöri András Máté Polyák Lilla egyetlen elvárásának sem felelt meg, amikor udvarolni kezdett neki
- 15:35 Sebestyén Balázs DJ Otiként tartott bulit szombaton: A vasárnap teljes letargia volt, konkrét elvonási tüneteim voltak
- 16:04 Szlovén külügyminiszter: Ha jó szándék is vezérelte Orbánt, erre nem volt uniós mandátuma
- 06:24 Sebestyén Balázs: Mi nem az a család vagyunk, aki két ingyen mozijegyért mutogatja a gyerekét
- 17:52 Saját pártja akarata ellenére Budapestre jött a holland igazságügyi miniszter
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!