Nagyvilág

Csak azt csinálta, amire a vendégei kérték, mégis börtönbe küldhetik a brit tetoválót

Heves vitát váltott ki a brit közvéleményben Brendan McCarthy, wolverhamptoni tetováló bírósági ügye. A Dr Evil (Dr Gonosz) művésznéven dolgozó férfinek három testmódosítás: egy nyelvkettévágás, egy füllevágás, illetve egy mellbimbólevágás miatt kell felelnie. Az ügy precedensértékű lesz, amivel elkezdődhet az eddig jogi szürke zónában működő testmódosítók törvényi szabályozása – írja a BBC.

Az 50 éves McCharty tíz éve kezdett el dolgozni a saját stúdiójában, Wolverhamptonban. Nem csak tetoválások készítését és piercingek behelyezését vállalta, de durvább testmódosításokat is. A büntetőügye 2015-ben kezdődött, amikor a munkájával kapcsolatban panasz érkezett a helyi önkormányzat közegészségügyi bizottságához. A tetoválót nem egy korábbi vendége jelentette fel, hanem egy ismeretlen, aki az interneten látott fotókat a beavatkozásokról.

A testület megállapította, hogy a tetováló 2012 és 2015 között, legalább három esetben végzett olyan, orvosi beavatkozással felérő testmódosításokat, melyekhez megfelelő képzettsége és engedélye sem volt. McChartyt letartóztatták és szándékos csonkítással vádolták meg, amiért 10 – 15 évig terjedő börtönbüntetést kaphat.

McCharty az elmúlt években szabadlábon védekezett. A bíróságon mindig azzal érvelt, hogy a szóban forgó testmódosításokat a megrendelők beleegyezésével, az ő kérésükre, érzéstelenítés nélkül hajtotta végre. A vendégei elégedettek voltak a munkájával és soha, egy percre sem bánták meg, hogy elvégeztették a testmódosításokat.

Nick Pinch, a férfi, akin McCharty mellbimbó-eltávolítást végzett azt mondja, több orvost is megkeresett, de senki sem vállalt el, hogy végrehajtsa rajta a beavatkozást. Pinch elmagyarázta, hogy bár a legtöbb férfi azért távolíttatja el a mellbimbóját, hogy az ne zavarja a mellkason viselt tetoválások összképét, az ő esetében más volt a helyzet. Ő korábban piercingeket viselt a mellbimbójában, ami miatt csúnya és nagy hegszövet alakult a testrészen, ettől szeretett volna megszabadulni.

A bíróság álláspontja szerint azonban, egy fülcimpa, vagy egy mellbimbó levágása nem ugyanaz, mint egy tetoválás elkészítése. Ezek a beavatkozások olyanok, mint a plasztikai műtétek, vagyis csak képzett orvosoknak, a megfelelő engedélyekkel, szigorú előírások betartása mellett szabadna elvégezni őket. A brit törvények szerint a szándékos csonkítás olyan bűncselekmény, aminek esetében nem számít a másik fél beleegyezése.

McCharty azt mondja, ez az időszak tönkretette őt, csak árnyéka korábbi önmagának. Annak ellenére, hogy a hívei petíciót indítottak a felmentéséért. Az ívet aláíró több mint tizenháromezer ember egyetért abban, hogy mindenkinek joga van a szabad önkifejezésre, és mindenki szabadon rendelkezhet a saját teste felett.

Miután kimerített minden jogi lehetőséget, és a legfelsőbb bíróság is elutasította a beadványát, McCharty bűnösnek vallotta magát az ellene felhozott vádpontokban. Ítéletet március 21-én hirdetnek majd az ügyben.

(Kiemelt képünkön Brendan McCarthy, Fotó: SWNS.com)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik