Forma-1

Lenyűgözően vagány lett a Red Bull idei Forma-1-es autója

Az uborkaszezon csúcspontja általában az a Forma-1-ben, amikor a csapatok bemutatják az aktuális évre tervezett autóikat – igaz, elsőre még mindig nagyon szépen kidolgozott fotókat kapunk csak kapaszkodónak. Viszont a Red Bull többnyire kivétel, ők mindig valami meglepővel rukkolnak elő, és hát miért pont 2019-ben változna meg ez?

Merthogy az osztrák csapat olyan képet közölt, amelyen az autó alapszíne sötétkék, a szponzorfeliratok és a rajtszám viszont túlnyomó részt piros. És az igazat megvallva elég menőn néz ki.

Viszont az elmúlt évekhez hasonlóan vélhetően ez a fényezés csak ideiglenes, és bár a jövő heti teszteken így fognak kinézni a Red Bull autói, a március szezonrajtra már más dizájn készül.

A holland Max Verstappen zárt kapuk mögött, Silverstone-ban már megtett néhány kört a 2019-es modellel, amelynek motorját a Hondától kapja az istálló, miután tavaly – 12 év után – megszüntette együttműködését a Renault-val. A 21 éves Verstappen csapattársa az idén a 23 esztendős francia Pierre Gasly lesz, mivel az ausztrál Daniel Ricciardo eligazolt a Renault-hoz.

Sokat várunk a Hondával való együttműködéstől, de biztosan időre lesz majd szükségünk. Arra nem számíthatunk, hogy az első versenytől kezdve minden tökéletesen működik

– jelentette ki Verstappen, hozzátéve, hogy optimista, ugyanakkor realista is egyben.

A szezon előtti első hivatalos teszt hétfőn kezdődik Barcelonában, a vb pedig március 17-én, a melbourne-i Ausztrál Nagydíjjal rajtol.

Nyitókép:Clive Mason/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik