Belföld

Elítélték a ligetvédő kislányát megrúgó rendőrt

Pénzbüntetésre ítélte a bíróság elsőfokon azt a rendőrt, aki belerúgott a Ligetvédők sátrába bő két és fél évvel ezelőtt. A rendőr nem szolgálatban, hanem szolgálaton kívül volt, amikor erőszakoskodott.

A vád szerint a vádlott 2016 július 17-én a kora hajnali órákban a XIV. kerület, Olof Palme sétánynál odalépett az úgynevezett Ligetvédők által felállított sátrak egyikéhez, és a rájuk vonatkozó megjegyzés kíséretében, a sátorba egymást követően két alkalommal belerúgott.

Az első rúgása vese tájékon ért egy a sátorban alvó kiskorú lányt, a gyerek nem sérült meg.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség a rendőrrel szemben – a szolgálaton kívül elkövetett fenti cselekménye miatt – közösség tagja elleni erőszak miatt nyújtott be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságra. A bíróság bűnösnek találta és 300 ezer forint pénzbüntetésre ítélte ez elkövetőt.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész súlyosításért fellebbezett.

Kiemelt kép: A Városligetben sátoroznak a Ligetvédők nevű civil mozgalom aktivistái, akik aktívan fellépnek a Liget Budapest projekt ellen, azért, hogy ne építsenek múzeumi negyedet a Városligetbe.Fotó: MTVA/Bizományosi: Balaton József 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik