Módosulhat a gyermekeket kezelő kórházak házirendje, nem lehet díjfizetéshez kötni a szülő benntartózkodását az intézményben – olvasható az alapvető jogok biztosa keddi közleményében.
Székely László ombudsman tavaly decemberben tett közzé egy jelentést, amelyben megállapította, hogy több intézményben is súlyosan aggályos, indokolatlan korlátozásokat alkalmaznak a kórházban kezelt gyermekek mellett tartózkodó szülők elhelyezése kapcsán. Ennek hátterében az ombudsman a jogszabályi keretek és a finanszírozási szabályok elégtelenségét azonosította.
Ebben a dokumentumban az ombudsman felkérte az egészségügyért is felelős emberi erőforrások miniszterét, hogy alkossa meg a felnőtt korú kísérők, tehát a szülők, a törvényes képviselők, más közeli hozzátartozók kórházi benntartózkodását biztosító részletes szabályokat.
A biztos hivatalának közleménye szerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyért felelős államtitkára egyetértett a megállapításokkal és jelezte, hogy felkérte az Egészségügyi Szakmai Kollégium Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Tagozatát a jogszabály felülvizsgálatára és új joganyag javaslattételére. Az államtitkár ezzel összhangban ígéretet tett a finanszírozási háttér áttekintésére és a benntartózkodásra jogosult személyi kör pontosítására is.
Kiemelt kép: MTI / Kovács Attila