Az állami bürokrácia ma az Európai Unió GDP-jének 3,5 százalékát emészti fel, Magyarországon 5-6 százalékát, amit 2012-ig 25 százalékkal csökkenteni kell – jelentette ki Günter Verheugen, az Európai Bizottság alelnöke, versenyképességi és ipari biztos a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének pénteki budapesti rendezvényén.
Visszaszorítani a fölösleges szabályozást
Valamennyi új törvényi szabályozás auditálása után mindenki számára világossá kell tenni, hogy az mibe kerül egy képzeletbeli árcédulán – mondta Günter Verheugen, aki kijelentette: “A fölösleges szabályozás visszaszorítása lesz az új védjegyem”. (Verheugen korábbi védjegye a bővítési biztosi szereppel teremtődött meg.)
Az EU alelnöke szerint Európának szüksége van az ipari bázisra, hiszen csak ehhez kapcsolódhatnak a szolgáltatások, s ez az európai ipar lehet a kis és középvállalati szektor (kkv) partnere.
Kkv-szektor a versenyképesség kulcsa
Tudomásul kell venni, hogy a multinacionális vállalatok egy része Európán kívül gyorsítja növekedését, és profitját is nagyrészt Európán kívül szerzi meg – jelezte a biztos. Hozzátette azt is, hogy a EU-n belül a kkv-szektor jelentheti a foglalkoztatás és a versenyképesség jövőjét.
Korábban a gazdasági miniszterek csak a “vasárnapi beszédekben” foglalkoztak a kkv-szektorral, most azonban már mindenki felismerte e szektor jelentőségét, ezért kidolgozás alatt áll egy kisvállalkozási törvény (small business act), amely jogszabályi keretet biztosít a szektor növekedésére, foglalkoztatási lehetőségeinek bővítésére, a pénzügyi források könnyebb elérésére – hangsúlyozta Günter Verheugen.
Günter Verheugen szerint a globális versenytől nem kell félni, hanem magas minőségű termékekkel, az innováció folyamatos alkalmazásával, az energiahatékonyság javításával, a fenntartható fejlődéssel kell válaszolni a globális kihívásra, ez lehet a “Made in Európa” új szlogenje.
Több dimanizmus kell
Beszédében többször visszatért arra, hogy az EU-ban a vállalkozási szellem erősítésére van szükség, elsősorban azért, mert az “európai vállalkozások kevésbé dinamikusak, mint például az amerikaiak”.
Magyarországnak nem kell magyarázkodnia amiatt, hogy most a szükséges stabilizációs program miatt lassult gazdasági növekedése – válaszolt egy kérdésre az EU Bizottság alelnöke. Günter Verheugen hozzátette, hogy Magyarország a többi országnál “már szinte előbbre tart a fejlődésben” , a tudás alapú társadalom kiépítésében.”Magyarország jó ország, erős teljesítménnyel és exporttal” – mondta az EU biztos.