Kultúra

Nem kerül fel több Marvel-film a Netflixre

Egy ideje sejteni lehetett, hogy végül ez lesz a döntés.

Már jó ideje tudunk róla, hogy a Disney, hasonlóan sok nagy stúdióhoz, saját streaming szolgáltatást fejleszt, így aztán az a hír sem ér senkit váratlanul, hogy e folyamat nyomán a Disney filmjei és sorozatai fokozatosan eltűnnek majd a nagy streaming-szolgáltatók műsoráról – a Netflixről már teljesen biztosan. Kezdve a Marvel szuperhős-blockbustereivel.

A Disney bejelentése szerint egyetlen, 2019-ben érkező Marvel-filmjük sem lesz elérhető a Netflixen. A ScreenRant szerint ez legalább 150 millió dolláros bevételkiesést jelent majd a Disneynek, ám abban azért biztosak lehetünk, hogy a stúdió nem fog belerokkanni ebbe a hiányba. Főleg, hogy az egész döntés mögött az áll, hogy saját, Disney Plus néven érkező streaming-szolgáltatásuk még idén elindul. Bob Iger, a Disney vezérigazgatója úgy fogalmazott:

Gyakorlatilag a jövőnkbe fektetünk most be. Minden lépésünket úgy terveztük meg, hogy hosszú távon ez az üzletág a Disney működésének fontos lába legyen.

A két cég gyümölcsöző együttműködést tudhat maga mögött, a Netflixen futottak olyan Marvel-sorozatok, mint a Luke Cage vagy a Jessica Jones, és a mozifilmek közül is felkerült a rendszerbe szinte minden. Ennek lesz vége hamarosan. Így a márciusban érkező Marvel Kapitány sem lesz elérhető – mondjuk, úgyis moziban az igazi.

Kiemelt kép: Marvel Studioa

Ajánlott videó

Olvasói sztorik