Sport

Ma férficsapatainké a főszerep Londonban

nagy lászló (nagy lászló, )
nagy lászló (nagy lászló, )

Fontos mérkőzés vár a magyar férfi kézilabda-válogatottra, amely negyedik csoportmeccsén a spanyol csapattal játszik a londoni olimpián.

Az összecsapásnak külön pikantériát ad Nagy László személye, egy ideig ugyanis úgy tűnt, hogy az elmúlt tíz évben Barcelonában játszó jobb átlövő éppen a spanyol csapatban szerepel majd a játékokon, ám végül a magyar nemzeti csapat mellett döntött.

Mocsai Lajos egy győzelemmel és két vereséggel álló együttese számára persze az eredmény a legfontosabb a szombati ütközetben: győzelemmel óriási lépést tenne a magyar csapat a negyeddöntőbe vezető úton.

A címvédő férfivízilabda-válogatottra kötelező feladat vár: a csoport leggyengébb együttese, a brit csapat lesz a szombati ellenfele. Kemény Dénes játékosai korábban a szerbektől és a montenegróiaktól kikaptak, a románokat viszont legyőzték, így a negyedik fordulóban 50 százalékosra javíthatják mérlegüket, s – a románok veresége esetén – biztosíthatják helyüket a negyeddöntőben.

A nyolcaddöntő vár a kétszeres világbajnoki ezüstérmes, kétszeres Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes Káté Gyulára, aki az ökölvívók 64 kg-os kategóriájában a harmadik helyen kiemelt Vincenzo Mangiacapréval meccsel. Az olasszal Káté 1-1-re áll.

Az úszók utolsó napi versenyein a pénteken országos csúcsot elérő férfi 4×100 m-es vegyesváltó lesz már csak érdekelt, és szombaton versenyez majd az egyetlen Londonba jutott magyar triatlonos, Kovács Zsófia is.

Az atlétáknál Hellebrandt Máté a férfi 20 km-es gyaloglásban rajtol, s a hétpróbázók második napi számaiban szerepel majd Farkas Györgyi. Mellettük a férfi 400 méter Európa-bajnoki ezüstérmese, Deák Nagy Marcell lesz még érdekelt az előfutamban.

A szombati olimpiai program (25 számban osztanak érmeket)
magyar vonatkozású program:
TRIATLON (Hyde Park) – 1
10 ó: NŐI VERSENY – KOVÁCS ZSÓFIA

KÉZILABDA (Copper Box)
férfiak, 4. forduló:
A csoport:
10:30 ó: Tunézia – Nagy-Britannia
15:30 ó: Svédország-Argentína
20:30 ó: Izland-Franciaország
B csoport:
12:15 ó: Koreai Köztársaság-Szerbia
17:15 ó: Horvátország-Dánia
22:15 ó: MAGYARORSZÁG-SPANYOLORSZÁG

ATLÉTIKA (Olimpiai Stadion, The Mall) – 6
11 ó: férfi 100 m, selejtező
11:05 ó: női hétpróba, távolugrás – FARKAS GYÖRGYI
11:20 ó: női rúdugrás, selejtező
11:35 ó: férfi 400 m – DEÁK NAGY MARCELL
12:35 ó: női 3000 m akadály
12:40 ó: női hétpróba, gerelyhajítás – FARKAS GYÖRGYI
13:30 ó: férfi 100 m, előfutam
18 ó: FÉRFI 20 KM GYALOGLÁS – HELLEBRANDT MÁTÉ
20 ó: férfi 400 m gát, elődöntő
20:30 ó: NŐI DISZKOSZVETÉS, DÖNTŐ
20:35 ó: női 100 m, elődöntő
20:55 ó: FÉRFI TÁVOLUGRÁS, DÖNTŐ
21:05 ó: női 400 m, elődöntő
21:35 ó: NŐI HÉTPRÓBA, 800 M – FARKAS GYÖRGYI
22:15 ó: FÉRFI 10000 M, DÖNTŐ
22:55 ó: NŐI 100 M, DÖNTŐ

VÍZILABDA (Vízilabdacsarnok)
férfiak, 4. forduló:
A csoport:
12:20 ó: Horvátország-Ausztrália
15:10 ó: Görögország-Spanyolország
16:30 ó: Olaszország-Kazahsztán
B csoport:
11 ó: Montenegró-Románia
19:20 ó: MAGYARORSZÁG – NAGY-BRITANNIA
20:40 ó: Szerbia-Egyesült Államok

EVEZÉS (Eton Dorney, Buckinghamshire) – 4
12:30 Ó: FÉRFI NÉGYES, DÖNTŐ
12:50 Ó: NŐI KÖNNYŰSÚLYÚ KÉTPÁR, DÖNTŐ
13:10 ó: FÉRFI KÖNNYŰSÚLYÚ KÉTPÁR, DÖNTŐ – helyosztó futamok (HIRLING ZSOLT, VARGA TAMÁS – B DÖNTŐ 11:50 ó)
13:30 ó: NŐI EGYPÁR, DÖNTŐ

VITORLÁZÁS (Weymouth and Portland, Dorset)
13 ó: férfiak: Laser (BERECZ ZSOMBOR – 9. és 10. futam 13 ó), 470-es, szörf (GÁDORFALVI ÁRON – 7. és 8. futam, 15 ó), nők: 470-es, Elliott 6m, Laser Radial, szörf (DETRE DIÁNA – 7. és 8. futam, 13 ó)

ÖKÖLVÍVÁS (ExCeL)
14:30 ó: férfi 49 kg, nyolcaddöntő, férfi 64 kg, nyolcaddöntő – KÁTÉ GYULA-Vincenzo Mangiacapre (olasz) 16:15 ó, férfi 81 kg, nyolcaddöntő

ÚSZÁS (Vizesközpont) – 4
20:30 ó: NŐI 50 M GYORS, DÖNTŐ
20:36 Ó: FÉRFI 1500 M GYORS, DÖNTŐ
21:07 Ó: NŐI 4X100-AS VEGYESVÁLTÓ, DÖNTŐ
21:27 Ó: FÉRFI 4X100-AS VEGYESVÁLTÓ, DÖNTŐ – MAGYARORSZÁG

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik