Sport

Ennis vezet, Farkas Györgyi 23. hétpróbában

jessica ennis (jessica ennis, )
jessica ennis (jessica ennis, )

A hétpróbázó Farkas Györgyi az utolsó szám előtt a 23. helyen áll, a negy esélyes brit Jessica Ennis vezet.

A Honvéd atlétája gerelyhajításban 43,74 méterrel nyitott, majd 43,49 m következett. Harmadikra sikerült javítania, s idei legjobbjával, 46,52 méterrel 793 pontot érdemelt ki, egyben másodikként végzett a B csoportban. Összetettben 5160 ponttal a 23. helyre jött fel.

“A távolugrás nagyon szenvedős volt az állandóan forgó szél miatt – értékelte szombati teljesítményét Farkas Györgyi. – A másodikat is ellenszélben ugrottam, s a harmadiknál is neki kellett indulnom, mert lejárt volna a idő, így belerohantam, lesz, ami lesz, de sikerült javítanom. A gerelyhajításnak azért is örülök, mert a távolugrás után nem sok idő maradt, nem vittek ki minket a bemelegítő pályára”.


Farkas Györgyi (Fotó: AFP)

A 27 éves atléta hozzátette, nagyon élvezi a verseny légkörét a teltházas Olimpiai Stadionban:

“A britek Jessica Ennis miatt tulajdonképpen a hétpróbára építették az atlétikát, ezért a mi teljesítményünket is jobban elismerik, a közönség nagyon értékeli az eredményeket”.

Hat szám után a hazaiak sztárja, a közönség óriási támogatását élvező Jessica Ennis 5971 ponttal áll az élen, a litván Austra Skujyte (5783 p) a második, az ukrán Ljudmila Joszipenko (5701 p) a harmadik.

A 39 fős mezőnyből közben hatan is feladták a versenyt, köztük két éremesélyes: a címvédő ukrán Natalja Dobrinszka és a világbajnoki negyedik lengyel Karolina Tyminska.

A hétpróbázók az esti programban a 800 méteres futással zárják kétnapos küzdelmüket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik