Belföld

Szerencsejáték Zrt.: üzleti titok, hogy mennyi közpénzbe került a Sting-koncert

Tavaly november 24-én ingyenes koncertet adott a budapesti Hősök terén Sting, brit énekes, zenész és a jamaicai-amerikai Shaggy. A rendezvényt a hatoslottó 30. születésnapja alkalmából a kizárólagos állami tulajdonban álló Szerencsejáték Zrt. finanszírozta, ám a koncert költségeit több mint két hónap elteltével sem hajlandó elárulni az állami társaság.

A Szerencsejáték Zrt.-t november 20-án kerestük meg közérdekű adatigénylésünkkel, amelyben a rendezvény költségeiről és a fellépők tiszteletdíjáról érdeklődtünk. Azonban hiába fizették közpénzből a számlát, a társaság többszöri megkeresésünkre sem adott érdemi választ, így a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH) fordultunk az ügyben.

Bár a NAIH vizsgálata még tart, a Szerencsejáték Zrt. különös választ küldött az ügyben a múlt héten. Mint írták, a koncert szervezésének feladataival a 2018-2019. évi integrált marketing-, kommunikációs- és rendezvényszervezési feladatok ellátására szerződött partnerét bízta meg a társaság, ebből kifolyólag közvetlenül nem szerződött a művészekkel. A koncertet az erre a célra megállapított keretösszegből fizették ki.

Hozzátették:

A keretszerződés mellékletei üzleti titkot képeznek, mert annak nyilvánosságra kerülése a rendezvényszervező céget a piacon hátrányos helyzetbe hozná.

Vagyis nem árulják el, hogy mennyi volt az összköltsége a rendezvénynek. Az említett keretösszeg különben több mint 13,5 milliárd forint, amit a kormány egyik kedvenc kommunikációs cége, a New Land Media Kft. nyert el. A társaság Balásy Gyula érdekeltsége, amelynek káprázatos teljesítményéről korábbi cikkünkben írtunk:

Van egy magyar cég, ahol elvileg még a titkárnő is kétmilliárdot termel
Az Európai Unióban bárhol megirigyelhetik a New Land Media Kft. tavalyi teljesítményét. A kormányzati hirdetéseket és plakátokat gyártó reklámcég papíron az uniós termelékenységi átlag 33-szorosát teljesítette 2017-ben.

Kiemelt kép: Sting a Szerencsejáték Zrt. ingyenes koncertjén a Hősök terén 2018. november 24-én. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik